Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - HARMINC ÉVE HALT MEG SZILÁGYI DOMOKOS - Varga Imre: A kígyószisz virágai
Hómanszekfü, porkoláb.) Vagy homéroszian: a rozsdaujjú Haynau. Az is versbe került, ami inkább karcolatba, újságcikkbe való. Később bosszankodunk; szeretnénk, ha nem mi írtuk volna. A leírt szó halálos. Képtelenség egészen függetlenedni környezetünktől. Az irodalmitól is? A nyűbe! Bennem a külső, bármennyire nem tetszik is a képe. (Kívülről vág bőrömbe a szoros világ és mégis belül érzem.) Sőt, ellenállásom, szembeszegülésem miatt válik a külső igazán megkötözővé, bensőmet béklyózó körré. Azt hittem/hittük, ha kimondjuk a borzalmakat, majd enyhülnek is. Látszatra talán. Az élet hullámverése lerontja, elsodorja okoskodásainkat, tudásunkat, hitünket; már csak a rímek hunyorgó fénye a hűlő táj fölött. Olykor még ez sem. Minden kopár. Szekusszürke. Az idő is megérik bennünk, előjön az erdőből, a bokrok közül a múlás. Ősz lesz. Gyümölcstermő ősz. Kinek s minek lesz tápláléka a testünk, a lélek? A játék halál-komoly- lyá, férfiassá válik. A nevetés, amikor a legerősebb, váratlanul zokogásba fordul. Kacagányunk könnybe zordul. Garabonciás, szegénylegény. Igen. Eltévedtem az időben és tömbházak közt bolyongok; bemenekülve az eső elől egy kávézóba: forró feketét, főúr drága, fél konyakot mellé. Mennyi tékozlás! De nem a természeté. A magamfajta szegényeké, élhetetleneké. A rám bízott kincset nem kamatoztattam. Igaz, a hallgatásom is beszéd, és elkullogásom válasz arra, ahogyan fogadtatok. Bár megölték bennem a költőt, élegetem korom, s talán - ha akarom - föltámasztom magam. Abból, amit nem dolgoztam, kastélyom lehetne mostani...) fakaszthaték vala vizet sok szemből, mely szikla-sziklább. A zene, a képek, a táj. Mennyi ajándék! A látható zene, a szebbnél-szebb hangszínek. Egy kép dallama. A formák beszéde. Mélyük csöndje, hallgatása. A zenei mintákra hajazó versek: szonáta, rondó, kantáta, egy szó-szimfónia tételei, himnusz, haláltánc, oratórium, szerenád. Bartók, Mozart, Honegger, Bach, Beethoven; MeStrovic, Derkovits, Nagy Albert - minden ihlető. Volt. Voltak. Zárkacsend. Hogy tudtam muzsikálni valamikor én! Mozart hallgatása hozza vissza egy hosszú délutánra az elveszettnek vélt) ártatlanságot. De semmiféle mámor ki nem szabadíthat a mából. Rámájából kihull a vers, próza lesz belőle. Keserves és hosszú az út a léttől a megismerésig, a megismeréstől a fölismerésig. A megismerés üdvözítő módja nem a megfogalmazás, hanem a teremtés. A fölismerésé a küzdelem. így születik a nyugalom: nyugtalanságok egyensúlya. 89
