Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 12. szám - HARMINC ÉVE HALT MEG SZILÁGYI DOMOKOS - Varga Imre: A kígyószisz virágai

Mennyi meghatározás! S mihelyt leíródnak, máris érvénytelenek. Mitől dermednek meg így, mitől váltak egyszerre múlttá? A megformálástól? A megfogalmazástól?

Poéta csak úgy teremthet, ha szavakba önti, megfogalmazza, láttatja a teremtést. Az okosság ehhez kevés. A talált szavak is. Új nyelvet kell teremteni, amelyet értenek mások is. Újat és régit. Ódonújat.

Mitől lesz telt hangzású a vers? Ugye, a benne levő csendtől. S mitől szólal a csend?

Valamikor én. Muzsikálni hogyan tudtam. Belecsörren a bilincs. A nem, a nincs.

De amikor még a szavak bősége jelentette a kimondást! Szózenész. Majd később, a vége felé a rímekkel kopogó köznapi mondatok, ahogy közelítik a halált. Ahogy a közelítő halálnak visszafelelnek. Játékosan bűvölve a múlást.

Ez még csak a felezőidő. Mit felez az időnk? A személyes gondok után jön-e majd mindenségközel? A valóság, igazság, létezés vagy inkább halál útja lesz-e? Ha a felezőidő ébren talál, utána nem zuhanok-e fáradtan a földre, mert a virrasztás egészen kimerített.

Az idő kimerít és kimerevít végülEllentmondások keresztezése a világ, a természetünk is. Azt biztosra mondhatod, hogy viszonylag. Minden viszonylagos; ha egyáltalán van mit s mihez. Ha nem káprázat ez is. És merő látszat csupán a tárgyak, kapcsolatok, szavak hálója.

Mit halászol, mit fogsz ki végül? Az idő kicsorog hálód likain.

Tébolygó magyar.- Nincsen semmi.- A semmi van csak.

Egy ideig az eszményeknek, bennük, velük élünk, aztán az lesz valóságosan emberi, igaz, ha minél kevesebb az ábránd, az illúzió. A remény helyett a jelen ereje. Égi tünemény helyett, aki látja, aki - valóban - nézi. Az eladott lélek.

Volt a hatvanas évek. A virággyermekek. A virágvállú lányok kora. Majd a hetvenes évek.

A római murik csömöre.

A nagy zabálás kora.

Majd a felezőidőn túli szakasz. Amikor megindultak alattam a kövek és sodortak a szakadék felé. Küzdöttem, s a harc zúzott össze. Pedig óhajtoztam élni, játszani az életért madár-kecsesen, szeretösen. Táncolva az élet előtt vitézmihályos verslábakon, ál-marcsás dib- dábul, ósdi bájütemekben, fából-faragott királyfi-tagokkal. Táncolva és labdázva ügy, hogy fátyolba göngyöltem a sziklát, mert a pucér erőmutatványt rühelltem én.

De kisbetűs halál nagynak is kijut, zsugorítva tér kalodánál sírnál rosszabb.

Nem lehet úgy, mint tegnap. Ódon szavakkal a legmaibbat mondd hát!- Amit elértél, már nem a tied.- Lám: folyton hagyatkozom.

90