Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - HARMINC ÉVE HALT MEG SZILÁGYI DOMOKOS - Pécsi Györgyi: Kísérlet a világ rendszerbe foglalására
Szilágyi Domokos az eliot-i technikát a legintenzívebb beleéléssel, a személyesség nagyfokú azonosulásával valósítja meg17, de nagy valószínűséggel kijelenthető az is, hogy e látszólag önkényes, szeszélyes szövegszerveződés túlfűtött érzelemgazdagsága ellenére is alapvetően racionálisan építkezik, illetve hogy e szeszélyes szövegtársítások (kollázsok, imitációk, szövegköziség) rendszerint dekódolható „üzenetek" hordozói is. A szövegköziség és a kollázstechnika, a műfajok ötvözése roppant gazdagságának, jelentéssokszorozó erejének és a kompozíció disszonanciára épülő harmóniájának, ritmusának illusztrálására egy jellegzetes szövegrészt emelnék ki. A vers közepe táján helyezkedik el egy (talán) népi siratóének-imitáció („Öregasszony-hang, feketekendős hang"), ezt követi egy formailag fegyelmezettebb (iskolázottabb?, csiszoltabb) siratóének-imitáció („Gyermököm, édes / ó, aki voltál") majd egy általános alanyú elégikus dal („S születnek új halottaink"), melyet derűs hangvételű tercina zár („S kellemetes kikeletnek / rügy-fakasztó hangjai") - az elégikus (létértelmező) dal a „főszöveghez" tartozik, a másik három betétvers. A két siratóének előtti főszólam szövegegysége a lét törvénye (a halál) elleni expresszionista lázadás: „Bepörölni a létet az elmúlásért / - három s egynegyed milliárdan fölperesek! - / vesztes fölperesek! / véget sosem ér, / megújul, újra meg újra, megújul a kereset" - a lázadást torz fintor szakítja félbe, majd ezt a pátosztalanító, profanizáló fintort- követi az első siratóének-imitáció, amelyet azonban éppúgy tekinthetünk paraszti sirató-imitációnak, mint szürrealisztikus expresszionista szabad versként megírt zsá- nernek (egy sirató öregasszony zsánerének). A következő szövegegység („Gyermököm, édes" kezdetű) már egyértelműbben siratóimitáció - melynek irodalmi előzményére a népi siratóénekekben és a tragikus népballadákban éppúgy ráismerhetünk, mint az Ómagyar Mária-siralomra. Maga a siratóének üteme, ritmusa a siratás lélegzetvételéhez igazodva, szabálytalan sorszámú strófákból, szabálytalan szótagszámú és tagolású (3-2, 2-3, 2-2, 3-3, 4 3, egy két szótagos csonka soros zárással), és szabálytalan rímképletű sorokból épül. A siratóimitációnak, ahogy a balladáknak és a népi siratóknak epikus története is van, nemcsak a sirató fájdalmát idézi föl, de elmeséli az elsiratottak életét is: a fájdalmas panaszban az anya eljajongja személyes fájdalmát, majd elsorolja elvesztett fiai és lányai sorsát, érdemeiket. A népi siratóénekekben a sirató anya személyes fájdalmat az európai kultúrkör szerinti legfőbb anyai fájdalmához hasonlítja, itt azonosul, a fájdalomban egyetemes Mater Dolorosává növekedik, s vele együtt a krisztusi megfeszít- tetéssel azonosulva fölmagasztosulnak az elsiratottak is: a magyar költészeti hagyomány megnevezhető alakjai, Csokonai, Petőfi („Miért szenvedtél / ki a kereszten. / Ó tüdőbajtól / csontig erezten. // Szuronnyal szíved / mért hogy szúrták"), de mártíriumukkal a siratóban a történelem ismeretlen, névtelen fiai és lányai is felmagasztosulnak. Az inkvizíció máglya- tüzeiben mártírhalált haltak, illetve a népballadák szegénylegény és szegény lány áldozatai tragikus halálukkal emelkednek a krisztusi halál, tehát a szakrális megváltó, vagy a megváltó szakralitás rangjára. A „Máglyád micsodás / lángok gyújtják" sorok általánosító érvénnyel hajtanak fejet a világ erőszakosságával szemben a halálig hűek előtt, majd a „holnap-álom" fiú és a „boszorka-lányom" kifejezésekkel személyessé szűkíti a kört, s hirtelen újra egyetemessé tágítja a siratás körét az Ómagyar Mária-siralomra („Eggyem-ékös") történő hangulati utalással. Az anya sírása, szólongatása a siratok és a népballadák rendje szerint válaszra talál, „megszólal" a fiú („virrad a hajnal /s véle halálom") és a leány („Vérbe hull a napom, / vére hull delelőn"), elmesélik erőszakos halálukat (mint például a Bárányka című balladában), hogy a záróstrófában már anya és gyermekei közös szólamú sírásában elnémuljon az ének: „Földön-pokol-kemence, / jaj, tüze éget. / Jaj, fiam, lányom, / jaj, apám, jaj, anyám, / téged." Az anya fájdalma nem szűnik, nem oldódik a siratással (nem használ 17 Bertha, uo. 196. 86
