Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem (II. rész)
felsorakoztatták a folyosón, s amíg a csoport egyik fele rajtuk hajtotta végre a részletekbe menő, aprólékos testi motozást, addig a többiek odabenn tevékenykedtek: kirámolták a faliszekrényt, lehúzkodták a lepedőket meg a pokrócokat, beleturkáltak a szalmazsákokba, sőt az is megesett, hogy kiszórták a szalmát belőlük meg a fejpárnákból. Ha felöltözve hagyták a rabokat motozás alatt, egy-két apró tárgyat mindig sikerült eldugni a smasszer orra elől. Nekem így volt szerencsém két alkalommal is megtartanom féltve őrzött ceruzacsonkomat. Bajosabb volt a helyzet, ha a motozás - akárcsak fogdái „belépőm" alkalmával - vetkőztetéssel volt egybekötve. Ilyenkor a testnyílásokba is belekukkantottak, s igen leleményesnek kellett lennie annak, aki mégis túljárt az eszükön. A hipiselő smasszerek többnyire hajmeresztő felfordulást hagytak maguk után, órákba telt, míg rendet raktunk s kitakarítottunk - persze: morgás, dühöngés, szitkozódás közepette. Ámbár a bölcsebbje - s ilyen is akadt azért - azon a véleményen volt: minden tevékenységgel, legyen az kedvünk szerint vagy kedvünk ellenére való, a büntetés ideje telik. Amíg előzetesben voltam - azaz: az elsőfokú tárgyalás és ítélethozatal előtt -, a magam ruháját viseltem a börtönben is, sőt a parancsnokság azt is engedélyezte, hogy Márti egyetemi jegyzeteket juttasson be hozzám. Kevéssé bizakodtam benne, hogy ezeknek egyhamar rendeltetésszerű hasznát vehetem - ám vettem másféle hasznukat. A jegyzetek ugyanis ritka szedéssel készültek, stencilező eljárással (a világhálóra kötött laptopok, elektronikus noteszek s a fénykép-, sőt videofelvétel készítésére is alkalmas zsebtelefonok 21. századában vajon akad-e még olyan ifjú diák, aki tisztában van a stencil mibenléte felől?), s a gyér sorok közti hézagok kiválóan alkalmasaknak bizonyultak arra, hogy fejben megszövegezett verseimet a kincstári alumíniumkanál vaságy peremén kifent nyelével oda bevésegessem. Hasonló technika volt ez, mint aminővel néhány ezredévvel korábban a mezopotámiai agyagtáblák ékiratos szövegeit rögzítették, ám a rejtőzködés követelményeinek jobban megfelelt azoknál, mivel ráeső fényben nemigen, csak súrló fényben lehetett - a szó szoros értelmében - a sorok között olvasni. Minthogy verseim zömében - egyebek közt - a börtönviszonyok tükröződtek, azokról pedig hírt adni szigorúan tilos volt, lebukásom esetén a fönnebb ismertetett kétféle fenyítésen kívül másfajta büntetésre is lett volna kilátásom, s ezek minden bizonnyal sokkal fájdalmasabban érintettek volna, mint a kellemetlen, de mindenképp múlandó kalandnak is felfogható szigorított vagy sötétzárka. Ez pedig a kedvezmények - vagy valamely kedvezmény - megvonása. A kedvezmények sorába tartozott a havi egy beszélő, az úgyszintén havi egy levélváltás, valamint az évi két alkalommal hazulról kapható háromkilós élelmiszercsomag. (Az ún. nagyidősök ritkábban levelezhettek s ritkábban fogadhattak látogatót is.) A csomag tartalmazhatott azonnal fogyasztható tartós élelmiszert - pl. cukrot -, szalonnát, füstölt hentesárut, sajtot, egyszerű süteményt, nem romlandó gyümölcsöt (almát, körtét, diót, aszalmányt), némi dohányneműt, de nem tartalmazhatott pl. semmiféle szeszes italt. (Börtönbeli szóbeszéd szerint e tilalmat némelykor úgy próbálták kijátszani, hogy a csomagban beküldött almába vagy citromba alkoholt injekcióztattak.) A beszélő egy erre kijelölt helyiségben zajlott, fegyőr 67
