Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Bakugrások (Balázs Attilával beszélget Ménesi Gábor)
ez az én menés-maradás könyvem úgyszint, amelyben sokkal nagyobb utat járok be, mint a valóságban: az újvidéki Teleptől a budapesti Király utcáig. Mert ez a tényleges útvonal, ha némi kitérőkkel is: Telep-Király. Kertváros-Belváros. Periféria-Központ. Maga a meztelen folyó pedig természetesen a Duna, amelynek mentén fölvándoroltam, és amelyik - a Tiszával együtt - életem meghatározó folyója. Szentendrén állt össze ez a kötet, nem messze a Szamár-hegytől, a Pap-szigettel szembeni domboldalon, ahol magyarországi nagybátyámnak kornyadozik egy kis romos háza - príma rálátással a Dunára. (Az enyéim között született, ahogy tréfálkoztak egyesek, célozván a szentendrei szerbségre.) Sokáig oda jártam ki, ahogy most is, néztem az ismerős vizet, és rájöttem arra, ami nem nagy ügy, csupán a lényeg: a leghasznosabb, leghosszabb és legpompásabb híd valójában nem más, mint maga a folyó. Ugyanakkor a címet egy újvidéki látogatásom eredményezte, melynek alkalmával kiálltam az egyik szétbombázott, vízbe omlott híd csonkjára, s valósággal letaglózott az ember építette hidak nélküli folyó képe. Meztelenül nézett ki. Tiszta pornográfia. Azt a tájképet nem ismertem úgy. Döbbenetes volt, akárcsak az önmagába omlasztott, kétlyukú, hosszú alagút a folyó túlsó oldalán, amelyen keresztül régebben a tévébe jártam dolgozni. És az sem volt semmi, hogy magát az emeletes épületet szinte térdmagasságúra gyalulták a levegőből, messze szórva pörkölt alkatrészeit annak a kis bábeli toronynak is, amely ötnyelvű műsorát sugározta volt a Vajdaság színes összetételű népe számára, mielőtt lesújtott volna az istenek elvétett haragja. Egészen groteszkért pedig csak közelebb kellett jutni valahogy. Mert közelről láttam meg, mi is az, ami amolyan gyászos zászlóként lengedez egy hosszú rúdon a szarrá lőtt szerkesztőségek romjai fölött. Márpedig az egy bekormozódott falicsésze volt a férfiklotyóból, nem más, épp a mi egykori redakciónk magasságában. Új idők jelképe. No comment. Illetve lett... — Legutóbbi köteted a több mint két évtized hasonló tematikájú szövegeit egybegyűjti) Vágyak gyűjteménye, amelynek konstruáló motívuma a szerelem és az erotika. Te is csatlakozol tehát azokhoz az írókhoz, akik a szexualitás, a testiség ábrázolásával, kibeszéletlen kérdéseink nyílt, olykor szabadszájú kimondásával célul tűzik ki a tabuk megtörését. A szerkesztő', Reményi József Tamás írja az indító kisregényről a könyv utószavában: „A Szerelem, szerelem - stílszerűen szólva - még egyetlen nagy, elnyújtott orgazmusa a tájainkon '68 óta mindig csak esedékes, de soha le nem zajlott szexuális-literális forradalomnak, a pincérnő „begyűjtője" viszont kifinomult és technicizált arzenálja birtokában is csupán (?) az elemi érzelem-maradványokban bízhat már."- A polgárpukkasztás és tabudöntögetés a korai sympós időkhöz tartozott inkább. Akkor még - bármennyire bosszantott is - inkább örültem annak a hisztérikus sivalko- dásnak és szemforgatásnak, amely egy-két erotikus sztorimat fogadta, mint sem, közben azért csodálkoztam ezen a bevöröslött túlreagáláson. Mondom, idegesített is, de azért mindenképpen jobb volt, mint a süket csend. Emlékszem, egyszer még a nyomdai munkálatokat is leállították az erotikus számba készült Bataille-fordításom miatt, mert az egyik szedő állítólag megtagadta, hogy ilyen ocsmányságon dolgozzon. Ez vitát kavart, hogy erre van-e joga, mire az illetékes pártillető a lapkiadó részéről azzal zárta le az elvi diszkussziót, hogy egy öntudatos szocialista munkásnak igenis van. A Világ, én ma felébredtem! című könyvem némelyik írása nyomán - pár közülük megtalálható a Vágyak gyűjteményében - meg egyenest olyan kritika ért, hogy nyilván valamiféle zilált lelki alkat vagyok, deformált és perverz alak, következésképpen nincs semmi keresnivalóm nem csupán egy szerkesztőségben, hanem egyáltalában az irodalomban (lám, lám, ugye, az „extrém elmeállapot gyümölcsei"...). Eltöprengtem hát azon, hogy tényleg mit keres pl. Henry Miller a literatúrában, vagy Janus Pannonius és Apollinaire, de akár a leszbikus Szapphó. Utóbbinak ismert szexuális praktikáit akár élete kockáztatásával is igyekezett volna meglesni drága ítészem, amennyire habitusát ismertem. Egyik későbbi beszélgetésünk alkalmával, több év után is olyan jól emlékezett ez az ember az én inkriminált szö32
