Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél. Vagy a világ kicsiben
mögött latinul, hogy Rómából jött, és Isten küldte. Farkasölő Péter remete végül is nem a barlangban, hanem a könyörületes ciszterciek ingyen ágyában adta vissza lelkét teremtőjének, már nagyon idős korában, midőn meg is vakult, meg már meg is siketült, meg az összes foga kihullott, hovatovább a melle is behorpadt. Annyira nem is lenne fontos nekünk, ha egyesek szerint nem ő lett volna az, akiről az 1526-ban török ostromolta várat annak előtte jócskán Péterváradnak keresztelték. Itt ugrik be rögvest nagy tiltakozással Erdújhelyi Menyhértünk, akiből ezúttal inkább a tizenkilencedik századi, magát tárgyilagosnak tartó, holmiféle legendákat, mendemondákat tagadó történész beszél, de megszólal belőle a magasabb irodalom bűvöletében élő, olvasó ember úgyszintén. Róla tudni kell azt is, hogy nem csupán bibliai magyarázatokkal foglalkozott, nemcsak a történelmi hagyatékot kutatta azzal az irigylésre méltó erővel, amellyel Isten őt megáldani találta, hanem magával a szépirodalommal ugyancsak, és abban nem csupán a vallásos zsoltárok és prédikációk izgatták, hanem a profán literatúra egyaránt. Természetesen leginkább az, ami a magyar haza fogalmával, illetve a hazának lelkes szolgálásával függött össze, azonban sok balszerencsés szemléletű politikussal ellentétben ő tisztán látta, szeretett országa nem csak magyarból áll, és van ám itt ahány, annyiféle. E szemlélet kialakulását vitathatatlanul segítette, hogy az ún. Délvidéken élt és alkotott, persze, nem mintha hasonlóval nem találkozhatott volna éppenséggel az ország egy és arany szívében: Budapesten. Vagy az ország két arany szívében: Budán és Pesten. Akárhogy is, derék emberünk a dráma kérdésében úgyszintén jártasnak mutatkozva, ahol léha komédiákon túl jobbára a tragédia érdekelte, egész könyvet írt a magyar irodalom nagy klasszikusáról, név szerint Katona Józsefről, hovatovább annak fő művéről, a messze szálló, ott is szóló: Bánk bánról. A feleségét érte gyalázat megtorlásául az idegen származású magyar királynét, Gertrudist megölő bán megrendítő históriája mellesleg azon ritka esetek közé tartozik, amikor egy magyar eredetű téma az országhatáron túl ugyancsak termékenyítőleg hat, elsősorban a nem magyar ajkú alkotókra, így például hatott a kaptafájától néha messzire kalandozó, eredetileg cipészmester nürnbergi poétára, bizonyos Hans Sachsra, sőt, németül regény is született belőle. Bizonyára sokan nem tudják - megér egy kis kitérőt hogy Sachs, akinek alakját Wagner örökítette meg egyik operájában, korának egyik legtermékenyebb költője volt. E derék, mindenre elszánt, jó hangon daloló, idáig hallatszó suszterünk a messzi tizenhatodik századból hatezernél több művet alkotott, amelyeknek műfaji és tematikai skálája lenyűgözően színes, szerteágazó. Hét prózadialógusa kivételével az összesét versbe öntötte, méghozzá majd háromszáz strófaszerkezetet alkalmazva, amelyek közül 13 a saját találmánya. Megírt szinte mindent, amit személyesen megélt vagy olvasott. Hovatovább az sem volt idegen tőle, hogy megírjon olyat is, amit más olvasott, de vesztére elmesélte neki. Vakmerő korai modernségével ha az egész világon nem is, de Nürnbergben mindenképp egyedül állt a maga idejében. Műveit két nagy csoportra oszthatjuk: az éneklésre, illetve mondásra szánt művek csoportjára. Sachs összesen kétszáztíz drámát alkotott, mielőtt 1576-ban elhunyt volna egy időskori baleset okozta 8
