Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél. Vagy a világ kicsiben
komplikációban: hatvanegy tragédiát, hatvannégy komédiát és nyolcvanöt farsangi játékot, mivel az utóbbit kedvelte legjobban. Itt ez tulajdonképpen azért érdekes, hogy lássuk, mennyien, sőt mennyire tapasztalt, sokrétű toliforgatók és hangszerelők foglalkoztak ezzel a mi szemszögünkből is, ennek az íródó, szabálytalan, néha egészen drámai krónikának a megértése szempontjából ugyancsak fontos motívummal. Hans Sachs nürnbergi mesterdalnok valamennyi művének végét a saját nevével, mint jobb cipőt a ballal, úgy rímeltette. Az András, magyar király és hű helytartója, Bánk bán Herold belépőjével, meghajlásával kezdődik, s Mann Lajos fordításában így hangzik: Tisztelt okos és bölcs urak! Azért jártunk be nagy utat, Hogy szolgálatként itt ma nektek S jó erkölcsű hölgyeteknek Eljátsszunk egy tragédiát. (...) Hans Sachs valamelyik humanista fordító közvetítésével a későbbiekben még nyüván több ízben is említendő Mátyás királyunk udvari krónikásától, Antonio Bonfinitől vette a témát, amely viszont először egy osztrák XIII. századi históriában fordul elő. Jókora időgalopp után a rangos osztrák drámaírót, Grillparzert is megihlette Bánk bán tragédiája. Megjegyzendő, hogy utóbbinak hőse, az öreg, erősen tikkelő, hajlott hátú, csakhogy nem alattomban orrfacsaró szeleket eregető Bancbanus a feltétlen alázat vegytiszta megtestesülése. Maga menti meg a mázas szavakkal, nem utolsósorban hevítőszer (népiesen búgató v. kancapor) segítségével az ő ifjú és kívánatos, tétova mosolyú feleségét elcsábító Ottó (tréfás népi változatban: Kangörcs Ottó) meráni herceget, Gertrudis királyné öccsét. Mintegy eldugja a vétkes Ottót a dühödt magyar honfitársak könyörtelen haragja elől, királyától ugyanakkor rendíthetetlen hűségéért mást nem kér, mint hogy megcsókolhassa a kis angyali királyfiúcska dundi kezét. De akárhogy is alakulnak a dolgok a változatok bármelyikében, Érdújhelyi Menyhért szempontjából végül is egy következtetés a lényeg. Márpedig az, hogy egyáltalán nem Bánk bán fosztotta meg epével teli életétől a vele durva fennhéjázással, fröcsögő szájjal és gúnyos grimaszokkal, erős akcentussal beszélő, dölyfös királynét. Ám akkor ki? Érdújhelyi, ahogy mondja, ha megannyira élvezte is a műalkotást - kétség ne férjen hozzá, tényleg nagyon becsüli -, tárgyilagosság kedvéért mintegy: mégiscsak kényszerül megállapítani, hogy a kiókumlált szerelmi bonyodalom mögött igazából valós politikai összeesküvést lát. Gertrudis királynét - a király, II. Endre távollétében - magyar összeesküvők csoportja tette el láb alól, méghozzá a tűrhetetlenné hatalmasodott külföldi befolyásnak véget vetendő. Keresték hát a rájuk nézve kedvezőtlen alakulások mögött a nőt, s nem volt nehéz megtalálniuk. Csak a cselekvés megfelelő pillanatára vártak, hogy eljöjjön, és midőn eljött, nem sokat teketóriáztak. Akitől pedig a végzetes szúrás származott, nem volt más, mint az indulatos, déliesen gyors kezű Törce fia Péter, Tőre fia Péter, vagyis egyszerűen Törefi Péter, leszármazottja a Csanád nemzetségből származó Tőrének, 9
