Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák
Ki ne látná, hogy a csodának meg kell történnie? Ha ők nem viszik véghez a csodát és pedig most, nemsokára, akkor a természet magára marad és sötét, föld alatti erői működnek tovább, ki tudja, milyen irányban, s ki tudja, adódik-e mód még egyszer, hogy bárki is beavatkozzon az emberiség ügyeibe. Itthon legalább minden arra vall, hogy az utolsó jelek megtörténtek. A földmívelésügyi miniszter irtózatos vádat mond a múlt rendszer háborús erkölcsére, és olyan leleplezést ígér, amely egy pillanat alatt megvilágítja a bomlott közéletet, a patriarkálisnak nevezett atyafiságos pajtáskodást, a magánérdekeknek közérdekként való feltüntetését. Mindez a vér és a vas korszakában történt, a milliók halála idején. Ez a kor - úgy érezzük - igazán nem bír el több terhet. Tele van a pohár, és se egy csöpp vér, se egy csöpp könny nem fér el benne. Szükségképpen meg kellene születni a békének, különben az ősi semmi tér vissza. Az utolsó jeladás: a sárga-fehér lobogó... Pesti Napló 1917. szeptember 25. Két csatakép Két csataképet rajzolunk az idegességtől remegő ironnal, két világtörténelmi jelenetet, melyet egymás mellé kell állítanunk, úgy kell nézni, hogy kiderüljön az értelmük. Az első kép ez: a keddről szerdára virradó hajnalban, két órakor a tar sziklákon megmozdult egy beláthatatlan embertömeg, mely a kétes sötétségben, lezúgó rohamoszlopokban előretört az olasz állások felé, és ezzel megkezdődött a tizenkettedik isonzói csata. Ezen a reggelen a kakasok helyett az ágyúk és a gépfegyverek kukorékoltak hajnalt. A homályban emberarcok rémlettek, minden tájról és minden fajtából való emberek, magyarok, németek, bosnyákok, olaszok, románok, alföldiek és erdélyiek, bajorok és poroszok, kiket a háború áradata előrerántott. Eső hullott az égből, mely nemsokára megfagyott, a közelítő tél ledobta a sziklákra fehér hógyöngyeit, és nemsokára fehér lett a harctér, fehér a katonák sipkája, zubbonya, hátizsákja, így mentek előre kedves vágyaink egykori pontja, Itália felé. A rohamtámadást siker koronázta, tízezer foglyot ejtettünk, dandártörzseket és hadosztályokat szakítottunk ki az olasz hadseregből. Ismét reszket és látomásokat lát éjszaka az egész világ. Százezrek és százezrek gondolnak a gyermekükre, az apjukra, a testvérükre, kik a sziklák börtönében vergődnek. Vajon mit hoz a tizenkettedik isonzói csata? Győzelmet, felelik a katonák, és mi teljes bizalommal hiszünk az ő acélos szavuknak. Eddig a központi hatalmak minden nagyszabású támadását diadal tetőzte, katonai diadal, de a háború negyedik évében megkérdezzük azt is, hogy ez a diadal mennyiben segíti előre a békét. Olaszországban utóbbi időben zendülések és forradalmi jelenetek játszódtak le, abban reménykednek egyesek, hogy a harctéri eredmények ezeket a lappangó és szétszórt forradalmi akaratokat egy gyújtópontba egyesítik. (Itt a cenzúra 13 sort törölt.) A másik kép ez: Budapest, péntek délután, a képviselőházban, villamfény, légfűtés, pamlagok és szőnyegek, a büfében színes pálinkák és pogácsák. Itten is a békéről folyik a szó, minthogy most kerek e világon másról nem is beszélhetnek. Egy munkapárti képviselő, akit nem lehet forradalminak nevezni, szóvá teszi azt, hogy az olasz arcvonalon vérző magyar katonák győzelmeit gyakran név nélkül említik meg a hadijelentések, s törvényt kér, hogy a négy év óta harcoló katonák hűtlen feleségeit megbüntethessék. Károlyi Mihály pedig védekezik Tisza István vádjaival szemben, aki még mindig ártalmasnak 104
