Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák

Minket, magyarokat nagyon jellemez a piros gyász. A rosszat örömmel temetjük és a halotti toron hosszúkat és nagyokat iszunk a szebb jövendőre, melynek csak mégis meg kell születnie, hiszen valahogy csak kell lenni, mert úgy igazán sohase volt, hogy sehogy sem lett volna. Szomorú keleti bölcselet, de a fukar sors rendesen csak annyi biztosítékot nyújt számunkra, hogy más érvek híján csak erre támaszkodhatunk, és ha nincs mindig alkalmunk rajongó muzsikával köszönteni azt, ami van, lármás halotti gonggal búcsúztatjuk azt, ami volt. A káröröm a szegények öröme. El kell ismerni, hogy a lobogódísz részint azoknak szól, akik elmentek. A távozó miniszterelnök nem minden ok nélkül vonatkoztathatja magára a zászlókat, melyeket csak most tudott megkapni a nemzettől, mikor végre letett az erőszakról és eltávozott. Szóval részint a hamvába vált múlté ez az ünneplés, de részint a jelené is, mely szilárd formát öltött, és részint, a legnagyobb részben, a jövendőé, melyet még nem ismerünk. Abban bizakodunk ma leginkább.

Az új kormány megalakult. A zászlós fővárost egy másik ember is figyelmesen nézi: gróf Esterházy Móric, az új miniszterelnök, ki sok bécsi ide-oda utazgatás után, nem közönséges és nem minden gondtól mentes küzdelem által szervezte meg a kabinetjét. A király ma délután elfogadta a kabinetalakításra vonatkozó előterjesztését, és az új kormány kinevezése legközelebb megjelenik a hivatalos lapban is. Bécsből már vissza is jött a miniszterelnök, hogy holnap a kormány többi tagjával együtt letegye az esküt a király kezébe, a budai Várban. Ismerjük az új kormány teljes névsorát. Találunk ebben a listában olyan neveket is, melyek teljes bizalommal töltenek el bennünket és végletekig csigázzák érdeklődésünket. Bár sok miniszter neve mellett olvassuk az „ideiglenes" szót, higgyük el, hogy a megoldás nem sikertelen, és most már egyesült erővel, oroszlánbátorsággal látnak az új, népi magyarság megalapozásához. Kell, hogy az újonnan érkezők nemes, történelmi lámpalázzal fogadják az ünneplést, kell, hogy érezzék a küldetésüknek nemcsak a díszét, de roppant mázsasúlyát is, kell, hogy tudatában legyenek, a felelősségüknek, annak, hogy a régi kormány mulasztását és bűnét is vállalják, mint ifjúkori adósságot és betegséget, s az „éljen"-eken keresztül kell, hogy hallják az ágyúk, a gépfegyverek, a puskák szörnyűséges hangversenyét is. Mert még mindig háború van. Ezt bizony nem tudja elfelejteni sem az ünneplő tömeg, sem az ország, és nekik sem szabad elfelejteniük. Addig nem lesz ünnep a világon, míg meg nem kötik a békét.

Arra van hivatva az új kormány, hogy a magyar népnek kivezető kalauza legyen a kénköves, sötét pokolból, a háborúból. Minden kötelessége előtt ez a kötelessége. Felajzott érdeklődéssel várjuk belpolitikai újításait, de ma a belpolitika annyira össze van szőve- fonva, a kívül történő óriási és egyre hangsúlyozottabb eseményekkel, hogy valójában itt is csak egy egységes, békés külpolitikát kell megalapoznia. Más minden csak program és írott malaszt. Tanúi voltunk egy példátlanul hosszú válságnak, egy kínos és görcsös vajúdásnak, közvetlen közelből szemléltük, hogy született meg - pártklubokban, éttermekben, vendéglők halijában - az új kormány, holott az, amit a nép kívánt, igen egyszerű és két szóban foglalható össze. Ez a két szó: béke és választójog. Hogy a hivatalos politikában ez nem szökkent mindjárt formába, az érthető. Ebből a tényből azonban azt a tanulságot vontuk le, hogy túl ezen a politikán még mindig van egy másik, egyszerű politika is, az, melyet a szív csinál, a nép politikája, mely paraszti közvetlenséggel kiáltja ki igazán, és ennek a kormánynak is a nép szózatában kell keresni a megújhodást. Igazán csak a választási urnáknál születik meg az új kor.

A zászlók, melyeket most felénk lenget a júniusi szél, nagy részben ennek a jövendőnek szólnak. Holnap reggel hozzánk érkezik a király. Bizonyára ő is hosszan és boldogan nézi a lobogókat, amint a budai Várba kanyarodik az autója. A nép a béke királyát éljenzi benne, kinek semmi része sincs ebben az emberevő háborúban, melyet véres örökségül kapott, és éjjel-nappal azon fáradozik, hogy valahogy kivigyen bennünket belőle. De

96