Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Fehér Zoltán: Valamikor régen a Száraz Szeretnél volt Magyarföldnek határa
felismerjük a kontraktus (contractus) latin formáját. Ügy érezzük, talán a középkori magyar nyelvet halljuk a szabófalvi csángó szavaiból, amikor az így beszél: Ha nincen jogoszunk kelhez, akkor ne vidjitek afijainkat katonába, ne máj kérjetek tőlünk pénszt, ne tedzetek klákába, (kalákába) hadjatok békünköt. Bár már itt is hátra kell lapoznunk a tájszavakhoz, hogy a román eredetű, de nálunk is ismert kláka főnevet értelmezzük. A könyv részletes ismertetése túlnőne e recenzió keretein. Helyette inkább néhány szubjektív, tehát kiragadott, számomra érdekes témára szeretnék rámutatni, s egyúttal kedvet kelteni másokban is tanulmányozására. Még tavaly olvastam közismert napilapunk valamelyik szombati mellékletében Temesi Ferenc Vegyes-vágottját. Itt idézi az egyik török népi példabeszédet, amelyben Naszreddin Hodzsa nevéhez kapcsolódik a tréfás történet. Néhány napra rá Magyar Zoltán zoborvidéki néphit gyűjteményében megtalálom szinte ugyanezt eredetmondaként, és azzal a különbséggel, hogy ebben meg Jézus Krisztus a történet főszereplője (A gomba keletkezése). Domonkos Pál Péter Rozmaring című csángó népdalgyűjteményében a Szólj, kakukk, szólj kezdetű lakodalmas dal alatt szövegmagyarázatként ez olvasható: A kakukk a román folklór kedvenc madara. A magyarázat egyáltalán nem nyugtatott meg, hiszen Rásonyi László őstörténeti adatok tömegével bizonyította, hogy a Balkán etnikai kaleidoszkópjának kialakításában jelentős nem szláv és nem román, hanem onogur, bolgár, tatár, kun, besenyő, sőt magyar elem is részt vett (László Gyula- Rásonyi László: Hidak a Dunán, 2002). Lükő Gábor pedig néprajzi adatok garmadájával láttatja, hogy ősi népköltészetünk és hitvilágunk jelentős elemei a román folklórban őrződtek meg. A csángók hiedelmeiben is feltételezhetünk olyan román jövevényelemeket, amelyek keleti népek hozadékai voltak eredetileg (Lükő Gábor: Himfi és a szarvas, 2003). A kapun szóló kakukk igazi értelme csak akkor világosodott meg számomra, amikor a Hoppál Mihály és munkatársai által szerkesztett Jelképtárban azt olvastam, hogy a szibériai szölkupok hitvilága szerint a meg nem született gyermekek lelkei a világfán kakukk képében várakoznak a megtestesülésre. A kapufélfa (különösen az ember alakú) pedig alakjával és díszítésének jelképrendszerével egyértelműen a világfát modellálja. Az előbbi két példát csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem, a néprajztudományban éppen úgy, mint például a régészetben, egy-egy elszigetelt emléktöredék sokszor csak a világ más tájain előkerülő lelet (adat) által válik beszédessé. Az Aarne-Thomson-féle rendszer alapján összeállított Magyar Népmese Katalógus jó példája annak, hogy közismert népmeséink elemei, motívumai menynyire nemzetköziek. S ennek ellenére bizonyos motívumok mégis inkább egy-egy kultúrára, tájra, nyelvcsaládra jellemzők. Ma már elkészült Bihari Anna szerkesztésében a Magyar Hiedelemmonda Katalógus is, de tudtommal nincs ilyenféle katasztere még az eredetmondáknak. A települési és táji monográfiák után tehát létrejönnek majd a nemzeti népköltészeti műfaj-kataszterek, s ezek alapján egyszer még a számítógépek segítségével megszületik a nemzetközi katalógus, amely objektív - tehát nemzeti elfogultság nélküli - lehetőséget ad az eredetiség, átvétel-átadás kérdésének tisztázására. Bartók Béla ezt a munkát a népdalkutatás területén már a 30-as években sürgette (Népdalkutatás és nacionalizmus. Zene és faji tisztaság). Míg én Duna-Tisza közi néphitgyűjtéseim során sehol sem kaptam választ arra, hogy mi történik azzal, aki átmegy a szivárvány alatt, a csángók válaszok sorát adták rá, miszerint az illető nemet vált, vagyis a férfiból nő, a nőből férfi lesz. Diószénben is ismerik a napbaöltözött Asszony képzetét, vagyis, hogy a felkelő napban Szűz Máriát lehet látni, de az esemény már nem kötődik Kisasszony naphoz. Itt is tudnak szép újhold-imádságokat, ám a holdban .nem Dávid és Cicelle látható, hanem a kapcáját szárító csobán. Ismert a földet tartó állatok képzete, amelyek megmozdulása földrengést okoz. Az ősi tűztisztelet töredékei sejlenek föl a húsvéti tűzgyújtás szertartásában, a tűz előjel szerepében és a beleköpés előírásában, illetve tilalmában. A forgószelet nem boszorkány, hanem elődje, a szépleány okozza. Mint korábbi kutatásaimból kiderült, a harmatszedést mint rontó praktikát a magyarság keleti csoportjai nem ismerik. A modern szürrealista költészet képi világa egyre közelebb hozza a modern emberhez nemcsak a népköltészet legősibb jelképi világát, de a filozófiai rendszereknek is felfogható világvallások (kereszténység, iszlám, buddhizmus) gondolkodásmódját is. Ezek lecsapódásai is megjelennek a népi hiedelemvilágban. Micsoda keleti bölcsesség található a szerző által mottónak felhasznált pusztinai vadleány tanításában, amikor azt mondja: Mikor rosszat érsz, ne búsulj, mert rossz után jő a jó. S mikor jó lész, ne hidd el magadat, mert a jó után jő a rossz. Tudjuk, hogy nemzetiségi sorban élő magyar testvéreink közül épp a moldvai csángók sorsa a legmostohább. Számuk napról napra fogy. 1930-ban a Moldvában élő mintegy 110 ezer római katolikusnak már csak egynegyede vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Elrománosításuk az 110
