Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Fehér Zoltán: Valamikor régen a Száraz Szeretnél volt Magyarföldnek határa
iskolában és a templomban is folyik. De lám, történeti mondájukban megemlítik, hogy (Magyarfalut) a magyarok alapították, akik úgy szöktek volt Magyarországról. Vagy: Ezernyolcszáznegyvenkilencben egy csapat magyar huszár átjött volt magyar földről a Kárpátokon által, az erdőben levő ruszokat megfogták, s összevágták. Önmagukat általában katolikusként határozzák meg, s még ha elrománosodnak is, a román környezet ungumak vagy bozgornak nevezi őket. A Tejút keletkezését Szent István királyunk rabszabadításával, a katolikus böjt idejét Szent László tettével magyarázzák. Számomra érdekes lelemény volt az adattár legelső szövege, egy eredetmonda. Megszoktuk, hogy a népi történeti emlékezésekben, akár a régi hősénekekben, az ősöket nagyoknak, óriásoknak írják le, nemcsak átvitt, hanem konkrét értelemben. Gondoljunk csak A XV. századi Szent László-énekre. Tagodban ékes, termetedben díszes,/ Válladtul fogva mendeneknél magasabb. Vagy az Ilosvay Selymes Péter históriája alapján született Toldi Előhangjára. Móra elbeszélésében a tanyáról a múzeumba érkező Szél ángyó például csekélyli a történeti tablón ábrázolt Árpád vezért, hisz azt az ő képzelete és elvárásai szerint hatalmasnak kellett volna ábrázolni. A paraszti történetszemlélet szerint az emberiség az idők folyamán elcsökevényesedett, mert a mai emberiség előtt valamikor óriások birtokolták a földet. Az óriás alakja a világ sok népének mítoszaiban szerepel, de ma már nem része az élő magyar hiedelemvilágnak, legfeljebb hiedelemmondákban szerepel, illetve a népmesékben mint hiedelemkövület. A 2004-ben lejegyzett moldvai (furmószai) eredetmondában egy hajdani óriás leány a pendelyébe tudja gyűjteni a mai elkorcsosult embereket: Mesélték a régiek, hogy ennekelőtte nagy-nagy emberek éltek ezen a helyen. Rományul úgy mondták órjások. S az egyiknek a leánykája megkapta a mai embereket. Begyűjtötte a pendjibe, felvette az ökröt, az ekét, mindet. De az apja azt mondta, vidd vissza, s tedd visz- sza, hol kaptad. Mert mii, ha elleszünk, ezek maradnak utánunk. Azon nem csodálkozhatunk, hogy az órjás (óriás) szót az adatközlő a románból származtatja. Olyan ez, mint amikor Bátyán nekem ezt mondták: Rácul tátos, magyarul garabonciás. Egyébként ugyanennek az eredetmondának egy épebb változatát Balassa Iván a Bodrogközben gyűjtötte. Egyszer az óriás király lánya azt mondta az apjának: Kimegyek már megnézem, hogy művelik a földet. Kinn a földön látta, hogy egy ember négy ökrön szántogat. Hát igen elbámult rajta, mert még addig olyat sose látott. Beszedte a kötőjébe a négy ökröt, embert, ekét, taligát, és hazavitte az apjának megmutatni: Tessék nézni, édesapám, ki jár a mi földünkben! - Minek hoztad haza, lányom? Vidd vissza, hisz már ilyen bogarak fogják túrni a földünket. Lassan az óriások eltűntek, és már csak mindenütt a magyarok éltek az országban. A monda nemzetközi elterjedtségét sejteti, hogy Bátyán én meg a Králjevics Markóhoz fűződő variánsát leltem meg. íme egy részlete, ahogyan Harangozó István azt nekem elmesélte. Mikor a királynak a lánya kiment a határba bogarakat gyűjtött a kötőjibe. Ahogy összefogta, vitte az apjának mutatni. Mikó az apja meglátta, meghökkent, mer a lánya bogaraknak nevezte azt lényt. De az apja ráfelelt, hogy azok nem bogarak, hanem az emberiség. Ezek lesznek az utódok, ha ők meghalnak. A finnugor népek közül a votjákok is ismerik a Hogyan váltották föl az óriásokat az emberek? című mondát. Már a Bosnyák Sándor és az Antal Mária által publikált csángó néphitadatokban föltűnt, hogy a természetfölötti képességű személyek között milyen gyakran szerepel az oláh pap. Pócs Éva székely adataiból is tudjuk, hogy az ottani magyarok sérelmük megtorlására, elveszett tárgyuk kiderítésére a román ortodox pópát szokták megkeresni, aki jó pénzért el is végzi az eredményes mágikus praktikát. Ebben a hiedelemszokásban tetten érhető az az ősi felfogás, miszerint a keresztény pap a pogány sámán utóda, akinek kötelessége közössége biztonságának védelme. Mint páter Daczó Árpád írja: a pap az most is táltos. Szó szerint az Isten által kiválasztott, természetfölötti tulajdonságokkal, természetfölötti erővel és hatalommal felruházott ember, aki a közösség képviseletében közvetítő Isten és ember között. (Népünk hitvilága, Túrán 2004/1.). Mivel a nyugati kereszténység papjai ma már nem vállalják az efféle babonás tevékenységet, ezért fordulnak a romániai magyarok a keleti egyház szolgáihoz. Az ilyen sikeres szolgáltatásoknak is szerepe lehet például egyes családok, falvak elrománosodásában. Közrejátszhat persze az az elképzelés is, hogy egy másik nép titokzatos vallásának papja nagyobb természetfölötti hatalommal rendelkezik, mint a sajátjuk. Ezt látszik megerősíteni a hernyók Gábor pap által történt elpusztításáról szóló monda, amit meg a románok csodáltak meg. Vai-de! Mit tudnak ezek a magyar papok! (-mondták). A hernyóktól megijedtek az oláhok is. Ha már a mitikus lényeknél tartunk, látjuk, hogy a csángóknál megvan ugyan a boszorkány, s elődje, a szépasszony, de e kötetben nem találunk olyan természetfölötti képességekkel rendelkező személyeket, mint garabonciás, táltos, tudós, javas, mert az ezen funkciót betöltő hiedelemalakokat más néven nevezik. A táltosnak csak egyetlen tulajdonsága, a jövendőmondó képessége maradt meg olyan hiedelemtöredékekben, hogy néhány madarat táltosnak neveznek - bagoly, gólya, kakukk -, mert megszólalásuk bizonyos események bekövetkeztének előjelei. A garabonciás csángóul esőelkö- tő, a tudós szerepét az igézőben vagy az oláh papban leljük meg. A vadleány talán egy ősi természeti 111
