Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák
létük tagadhatatlan - a szakma előtt lényegében máig rejtve maradtak, sőt misztifikálódtak.) Az életmű e nagymérvű föltáratlansága elsősorban az irodalomtörténet-írás „sara", s kétségkívül minősíti a Kosztolányi-kutatókat, de árulkodik a sajtótörténeti kutatások elhanyagoltságáról is. Az irodalomtörténészek dolga is egyszerűbb lenne ugyanis, ha a sajtótörténet-írás már elvégezte volna a maga feladatát, s monográfiák sorában tárta volna föl a jelentős, nagy lapok belső viszonyait, egész történetét - ám ez az empirikus munka, sajnos, gyakorlatilag elmaradt. (Még az akadémiai sajtótörténeti összefoglalás is elakadt az 1890-es évek elejének bemutatásánál. A későbbi, 20. századi lapokról pedig már csak népszerűsítő célzatú vázlatos áttekintések vannak.) Most, ha minden igaz, Veres András irányításával végre megindulnak a Kosztolányi kritikai kiadás gyűjtő- és föltárómunkálatai. E munka persze, optimális esetben is, hosz- szú ideig eltart majd, s eredményei csak sokára érnek be. De valószínűsíthető, hogy e munka már menet közben is a kutatás megélénkülését vonja maga után, mivel egy ilyen editio elkészítéséhez rengeteg előzetes filológiai munkát el kell végezni. S az egyik ilyen megkerülhetetlen teendő bizonyosan a névtelen írások azonosítása lesz: enélkül kritikai kiadás elképzelhetetlen. Jelen szövegközlés ezt a föltáró-azonosító munkát kívánja elősegíteni néhány „új" szöveg hozzáférhetővé tételével. Az alábbiakban közreadott, eredetileg névtelen és szig- nálatlan írásokat ugyanis én a Kosztolányiéinak tartom. Nem Kosztolányi szövegei után nyomozva akadtam rájuk, de a Pesti Napló Hatvány Lajos nevével összekapcsolódó szakaszát (1917-1919) vizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy ezeknek a szerzője csakis Kosztolányi Dezső lehet. A lap anyagának módszeres átvizsgálása közben ugyanis föl kellett figyelnem bizonyos - névtelen - szövegekre, s így automatikusan adódott a kérdés, ki vagy kik írták ezeket? Mivel a lap munkatársi gárdája rekonstruálható volt, a névvel, szignóval jelzett írások pedig megmutatják, hogy a szerkesztőség egyes tagjai hogyan írtak, szövegalakításukra mi a jellemző - a névtelen írások azonosításához vannak kont- rollszövegeink. Stílussajátosságok alapján az elvileg lehetséges szerzők többségét ki lehet zárni, azaz eldönthető, hogy egy adott írást kik nem írhattak, ugyanakkor az is tisztázható, hogy a szóban forgó írás sajátosságai kire utalnak, kinek a szerzőségét valószínűsítik. Ha ezt a kettős - kizáró s behatároló - azonosítást valami külső, tárgyi, tematikai vagy egyéb adat is megerősíti, a valószínűség még nagyobb. 2 E ponton természetesen számot kell adnom arról, hogy ez időben szerintem mik a Kosztolányi-cikkek stiláris jellemzői? A válasz erre a kérdésre nem egyszerű, nincsenek abszolút biztos kritériumok, s - meg kell vallani - a szakember is előbb érzi meg, intuitív alapon, hogy Kosztolányié-e egyik vagy másik írás, mint ahogy erről formalizált kritériumokban számot tudna adni. Tetszik vagy sem, az azonosításban mindig van egy utólagos racionalizáció is, a sejtés „ésszerű" indoklása. Az azonosító eljárás mégsem teljesen irracionális, vannak megragadható elemek. De - ismételjük meg a kérdést - mik ezek? Úgy vélem, mindenekelőtt a rövid, tömör megfogalmazás; kollégái, még Karinthy is, általában relatíve hosszabban, kevésbé ökonomikusán mondják el mondanivalójukat. Az is jellemző, hogy aktualitásokból indul ki (mint az újságírók általában), de nem a nagypolitika eseménytörténete érdekli igazán (mint pl. Feleky Gézát vagy akár Hatvány Lajost), nem azt beszéli el, még ha ez, mint kiindulópont és kontextus ott is van írásaiban. Igazában a hétköznapi élet apró fejleményei, a mikrotörténések kötik le figyelmét. Jellegzetes, hogy ezeket veszi észre, mondja el, ezekből von le általánosabb érvényű következtetéseket - az úgynevezett nagy dolgok helyett rendre a kicsikre fókuszál. Az jellemző rá, amit egy időközeli, 1920-as cikkében 92
