Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Tandori Dezső: Brenner Józsefnek (vers)

Hetven éve halt meg Kosztolányi Dezső Tandori Dezső Brenner Józsefnek Kosztolányi Dezső Csáth Gézának c. verse „nyomán" Nem az, hogy te nem jössz soha, sehova én nem megyek, élő, korántsem halott, hiszen ahhoz, épp unokafivéred példáján láttuk, nagyon sok kell, nagyon sok rémség, mely megkérdőjelezi, érdemes volt-e annyi szépség, vélemény, teremtő szorgalom és harc. Tájak semmi színnel nem villognak falamon, tájak, melyekre emlékszem, ír föld, angol partok, Dánia, Hamlet hona, mondhatni, részvéttel töltenek el, nem magam iránt, hogy semmit sem érzek irántuk, sem az nincs, hogy mások beszámolnak nekem élményeikről, bár érzem, visszafogottabban, mert tudják, nehéz viszonzást lelnem magamban, én e tájak iránt sem érzek már semmit. Ólomként fénylene, ahogy semmit nem érzek? Nem az, akkor, hogy senki iránt nem érzek semmit, hiszen a piacon, jóég tudja, jól beszélgetek öt-tíz percig, húsz másodpercig, 88 hogyan mondhatnám, ezek iránt az emberek iránt nem érzek semmit, de mert valamit mégis mondanom kell, lásd, Brenner, azt mondom, nem ég

Next

/
Oldalképek
Tartalom