Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói

A férfi összepakolt, Valentin mellé állt a pulthoz és közelről figyelte. Valentin keze beleremegett a közelségbe, mintha a csontjait Toppantaná szét ez az ember.

Pénzt dobott a pultra, talán többet is a kelleténél, nem értette pontosan a számot. Menekülve hagyta el a boltot.

A nyomatokba beleizzadt a tenyere.

A főtéren megnyílt az újabb sütöde, Valentin a legrövidebb úton mégis inkább hazavágyott.

Miért van bennem ez a félelem? Mit ártott nekem ez az ember? Egyáltalán akar valamit vagy csak föltételezem? Az indulat belőlem származik és nem belőle? Fölfoghatatlan.

Valentin a Bergstrasse 18. előtt állt, s valamiért nem akaródzott bemenni. Belelapozott Ben fordításába, s egyszeriben arra gondolt, mielőtt Malbum kezébe adja, másnak is meg kell mutatnia.

Fölszaladt a szótárért, egy pillantást vetett Kiwi mozdulatlan ajtajára.

Majd újra az utcán állt a papírokkal.

Répa Hurut, micsoda név, gondolta Valentin, s becsöngetett a szomszédba.

Nesztelen léptek közeledtek az ajtó felé, ami már önmagában is lehetetlen. Az ajtó kinyílt, de nem állt mögötte senki. Lassan és félve jelent meg egy idős, ősz hajú és ősz szakállú férfi feje.- Mit óhajt? - kérdezte feltehetően.- Répa Hurut - mondta ügyetlenül Valentin, mire az öreg karjával intett, jöjjön befelé.

Valentin titokzatos udvarban találta magát, ahol vad és buja növények nevelkedtek, mintha más éghajlat uralkodna a kerítésen belül. És mintha a levegő is párásabb, fojtóbb lenne. Megütötte orrát a tömény ammóniaszag.

Répa a konyhában alacsony széken ült, zöldborsót tisztított. Csöppet sem lepődött meg, hogy Valentint náluk látja. Arcán rövid mosoly futott végig, visz- szaidézte az utolsó találkozást.

Valentin föllapozta a szótárt, üggyel-bajjal összerakta a mondatot.- Szeretném, ha elolvasnák.

Az öreg hellyel kínálta a konyhaasztalnál, leült vele szemben.- Beszél angolul? - kérdezte az öreg. Valentin bólintott.- Itt lakom a szomszédjukban. Ösztöndíjas. író vagyok.- Tudom - mondta az öreg.

Valentin Répára nézett, aki mint egy süket leány, tette a dolgát tovább a hüvelyessel.- Nehezen tudok kiigazodni, nem könnyű a dolgom, vagyis a feladatom. Nem vagyok benne biztos, hogy egyformán értjük a dolgokat, ezért szeretném, ha elolvasná. Itt írtam. Kíváncsi vagyok, mit gondol róla.

Az öreg kezébe vette az iratot, fölállt, egy fiókból szemüveget húzott elő, fülére illesztette és visszaült az asztalhoz. Szemével lassan, tanárosan haladt a sorokon.

Valentin Répára nézett, aki belekuncogott a zöldborsóba, mintha külön történet zajlana a fejében.

57