Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói
Az öreg lekanyarította füléről a szemüveget és visszanyújtotta a kéziratot. Egy szó nélkül fölállt, eltűnt az ajtó mögött, s ugyanabban a pillanatban két pohárral és egy üveg pálinkával tért vissza. Töltött, megemelte a poharat, koccintottak. Az üvegen ugyanolyan címke állt, mint amilyet Flüelentől kapott.- Hogy ízlik?- Valódi cseresznye, nagyon finom - mondta Valentin, s egy pillanattal később fejébe szállt az alkohol. Malbum jutott eszébe, a délutáni találkozó. Az öreg fölemelte az üveget, hogy újra töltsön. Valentin a pohárra nyomta a tenyerét.- Köszönöm, de délután észen kell lennem.- Saját főzés - próbálkozott az öreg, de hiába. Az öreg letette az üveget, hosszan fürkészte Valentin arcát, mintha valami bejáratot keresne rajta.- Mit gondol róla? - bökött Valentin a kézirat felé. Az öreg töltött magának, megsimította a szakállát, ivott.- Egy írótól többet várna az ember - mondta.- Hogyhogy többet? - értetlenkedett Valentin.- Azt, hogy értse és fölfedezze a világot, ne pedig belevesszen - válaszolt az öreg, s újabb korttyal szédítette magát.- Fölfedezni csak beleveszve lehet - válaszolt Valentin, s a régről ismert érzés kerítette hatalmába, nem ugyanarról beszélnek már megint. Mikor fölállt az asztaltól, eszébe jutott Franziska. - Öt éve a parlamentben - mondta Valentin kezét tördelve -, az a mészárlás. Az öreg Valentin szemébe nézett, hosszú mozdulatokkal ingatta a fejét, csücsörített, de nem volt hajlandó beszélni.- Hát mi történt? Találkoztam a lányával. Az öreg a sötét és üres sarokba nézett, mintha a falon túl az időt láthatná, s ennyit mondott.- A világ és a közted fönnálló harcban a világot támogasd! Répa fáradtan bámult a borsóba, föl sem emelte a tekintetét, mintha megértené, miről van szó. Valentin az ajtóból hallotta, újabb pohárral zúdít magának az öreg, és érthetetlen szavakat dörmög magában. Otthon leverten ült az ágyon. A kéziratot az íróasztalra dobta. Ennél rosszabb napot keresve sem találhatott volna a Malbummal való találkozásra. A telefonra nézett, talán még nem késő lemondani. Egy pillanat múlva már tárcsázott. A készülék hosszan csöngött, s mikor majdnem letette, kemény férfihang szólalt meg a kagylóban.- Jó napot! Vagyis Grütze! Max Malbumot keresem, az egyik ösztöndíjas vagyok, Valentin Jobbágy.- Max elment, és délután már nem jön vissza. Nem mondta, hová megy. Valentin hallgatott, mintha ismerné ezt a hangot. És ismerné azt is, akivel beszél.- Ott van még? - kérdezte a férfi. - Tudunk valamiben segíteni? 58
