Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói

- Esküdjön meg!- Soha semmire nem esküszöm.- Rohadt szemét! - mondta Franziska, szája sírásra görbült, de nem sírt, elnézett a legbiztosabb helyre, a víz sötétjébe.- Nyugodjon meg, nem azért jöttem, hogy erről írjak. Higgye el, nagyon kérem - mondta Valentin, annak ellenére, hogy ittléte alatt ez volt az első említésre méltó eset, ami fölkeltette érdeklődését. S akkor Malbumra gondolt, mert nyilvánvalóvá vált, miért hangsúlyozta olyan nagy nyomatékkai a krimit. Mert biztos volt benne, hogy lesz krimi. Mert volt. Csak meg kell találni a módját, hogyan illeszthető bele egy történetbe. Ez lenne a dolgom? Morgott magában Valentin. Tizennégy plusz egy hulla, nem neki való. És most mégis, a leglehetetlenebb véletlen sodorja elé ezt a nőt, aki Windmühle történetének legvéresebb mészárosának lánya, s aki maga sincs híján az indulatnak. Ebbe nem mehetek bele, zsákutca, gondolta Valentin.

Vagy színjáték? Meg van szervezve. Flüelen nem jön el este, helyette megérkezik a mészáros lánya, hogy szaftos történetet tálaljon az írónak. Nem hiszem el, hogy ez a nő pont az én asztalomhoz pottyan le az égből. Ennek annyi a valószínűsége, mint...- Ne haragudjon, elragadtattam magam - szakította félbe Franziska Valentin gondolatát -, maga nem tehet semmiről, és arról ír, amiről akar.- Tudja, van bennünk valami közös - mondta Valentin. - Maga az apja halálának akar értelmet adni, vagy valamiképpen elrendezni magában, én meg arra szeretnék rájönni, miért vagyok itt. Miért választott ki az Alapítvány kétszáz író közül, és mi a dolgom? Senki nem ad, nem képes választ adni. Se magának, se nekem. Keresünk. Maga megtalált engem, én meg a történetét. Nem akarom megírni az apja halálát, de talán rajta keresztül közelebb juthatok ahhoz, amit keresek. Maga viszont, szóval, nem tudom.- Maga az egyetlen, aki itt szóba áll velem - mondta Franziska.- Például. Apróság, de nagy dolog - folytatta Valentin. - Mindketten eljöttünk ide, várva, de semmit nem remélve, és most mégis kaptunk valamit.

Franziska nagyot fújtatott, a pincérnő elvitte a tányért.- Lehet, hogy igaza van. De ennyi. Ennél én nem látok tovább.- Nem is kell. Mégis mennyivel nyugodtabb.

Franziska cigarettás dobozt húzott elő táskájából, Valentin elé tartotta. Valentin kivett egy szálat és a füle mögé rakta.

Hosszan ültek szótlanul, a füst lustán gomolygott a levegőben, a gyertya a tányérra égett, a vendégek egy része hazaindult. A víz felől hűvös levegő szállt a teraszra.- Van hol aludnia? - kérdezte Valentin.- Egy hotelben vettem ki szobát - mondta a nő, elnyomta a cigarettát, intett a pincérnek. - Tudja, én nem szoktam olvasni. Inkább csak újságot. Most mégis kíváncsi lennék, miről ír.- Arról, amiről az újságok. Csak másképp. Legalábbis azt hiszem. Ami megtörténik velem, mással, vagy épp magával, ha szükségét érzem leírni.- Nincs valami lefordítva, amit elolvashatok?

52