Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem
Egy nap - jelesül február 15-én - végigfutott a hír az egyetemen: elvitték Vass Lacit! Vass Laci harmadéves magyar-történelem szakos hallgató volt, magas termetű, jóképű ózdi fiú, kiváló énekhanggal és előadói képességekkel megáldva. Szakérettségivel került egyetemre, így idősebb volt a többieknél. (Koradalék: a szakérettségi gyakorlata az ötvenes évek közepéig működött Magyarországon, s mint annyi minden, természetesen ez is szovjet mintára. Bevallott célja a tehetséges munkás- és parasztfiatalok rövid úton való felsőfokú kitaníttatása volt, ezáltal pedig a párthoz s a szocializmus eszméihez hű értelmiségi réteg - magyarán: egy szellemi mamelukhad - kialakítása. A dolog úgy történt, hogy a kiszemelt, s a nyolc általánoson felül legfeljebb még valamely ipari szakmával rendelkező ifjakat s lányokat kétéves gyorsított tanfolyam keretében leérettségiztették. Szakérettségire jelentkezni is lehetett, a tananyag pedig az előre megcélzott felsőfokú képzéshez volt igazítva. Azaz: akik például mezőgazdásznak akartak tanulni, azoknál a biológiát, kémiát, fizikát, matematikát gyúrták, akik viszont - mondjuk - a magyar-orosz tanári pályára készültek, azoknál az irodalmat, a nyelvtant, az oroszt s a történelmet. Egyik csoportnál tehát a humán tantárgyak, a másiknál pedig a reáliák szorultak háttérbe. Széles körű műveltséget ez a képzés nem adott - hisz nem is adhatott -, azt kinek-kinek a maga képességei, szorgalma s becsvágya révén kellett megszereznie - ha tudta és akarta. Szép számmal tanultak ilyen háttérrel az egyetemen - a mi évfolyamunknak például majd a negyede szakérettségis volt -, ám jó néhányan időközben lemorzsolódtak. Az én ismeretségi körömbe tartozók becsülni való, derék emberek voltak, s akiknek közülük sikerült elvégezniük az egyetemet, azokból, tudtommal, jó tanárember vált. De térjünk vissza Vass Lacihoz.) Laci már korábban is rendszeresen föl-föllépett egyetemi rendezvényeken, így közismert alakja volt a diáktársadalomnak. Október napjaiban sem volt épp visszahúzódó, de hogy pontosan miért csaptak le rá a nyomozók, azt csak találgatni lehetett. „Biztosan a szakálla miatt!" - hangoztatták némelyek. Való igaz: november óta Vass Laci szakállt viselt. No nem afféle torzonborz prófétait, hanem takarosán körülborotvált, elegáns francia szakállt - de mégiscsak szakállt. Márpedig akkoriban az ilyesmi gyanúba keverhette a férfiakat. Sokan ugyanis fogadalomból hagyták meg arcuk szőrzetét, mondván: míg az oroszok Magyarországról ki nem mennek, addig ők nem borotválkoznak. Nos, aki ragaszkodott a fogadalmához, azt előbb-utóbb rendőrök vagy karhatalmisták borotválták meg - mégpedig szárazon. S ha eny- nyivel megúszta, még szerencsésnek mondhatta magát. (A hatóság szakáll iránti allergiája egyébként évekig szedte az áldozatait. Engem például 1962-ben szúrt ki egy rendőr a Margit körút - akkor: Mártírok útja - elején. Bekísért a Bem mozi irodájába, s közölte velem: ha azt a jelképesnek is alig mondható valamit az állam alól el nem tüntetem, nem úszom meg egy száraz borotválással. O persze nem ilyen választékosán fogalmazott.) Szóval Vass Lacit elvitték. Nem ő volt az első, feltehetően nem is ő lesz az utolsó. De ki lesz a következő? Hát arra bizony nem sokáig kellett várni. Négy nap múlva úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a kevés izgalommal kecsegtető délelőtti latin szemináriumon, helyette inkább az én Gesu barátommal (Kemény Géza költő, tanár, esszéíró, 1937-2001) kiballagunk a botanikus kertbe, 6
