Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói

Az fölérne egy beismeréssel, hogy még mindig nem tud semmiről. Nem, nem, gondolta Valentin, csak óvatosan.

Flüelen ölébe vette táskáját, egy üveget húzott elő.- Szereti a cseresznyepálinkát? - kérdezte.- Ha finom - mondta Valentin.- Ha este megérzem az ammóniaszagot - mondta Flüelen -, iszom belőle egy pohárral. Egy idő után összetartozik a kettő. Nagyon érdekes, próbálja ki!- Köszönöm - Valentin kihúzta a dugót az üvegből, beleszagolt. Finom cse- resznyeillat szállt ki belőle. - Kér egy pohárral?- Nem, köszönöm, ez a magáé - mondta Flüelen, s ezúttal bátortalanul lehunyta a szemét, ami egész lényétől állt mérföldekre. - Pénze van még?- Persze, azon a... - és majdnem elmondta, hogy azon a sárga pulóveren kívül nem volt különösebb kiadása, de valahogyan mégis illett folytatni - ...azon az állásponton vagyok, hogy amíg nem szükséges, nem költőm a pénzt - mondta, és belepirult. Ennél ostobább életfelfogásról Valentin sem hallott.- Nem akarom visszavinni, Malbum küldte - mondta Flüelen, s egy újabb boríték foglalt helyet Valentin tenyerében. Úgy érezte magát, mint egy kábítószerkereskedő vagy strici. Nőtől amúgy sem szeretett pénzt elfogadni. Átvette a borítékot, kinyitotta, és megszámolta a pénzt. Dühösen Hüelen szemébe nézett.- Ez csak kétezer, nem erről volt szó! - mondta Valentin, és talán rosszul használt egy szófordulatot, mert Flüelen megrémült, hátrahőkölt a karszékben.

Valentin elröhögte magát, aztán nagyot sóhajtott.

Flüelen a plafont nézte és kuncogott.- Nagy zsivány maga - mondta Flüelen a fejét csóválva, s finom parfümje most úszott szét a szobában. Talán mert leizzadt.

Valentin úgy érezte, itt az ideje föltenni a legfontosabb kérdéseket. Ki ez a Kiwi, meddig maradhat itt, és mi a dolga? De elég szánalmasan fogott bele.- Szeretnék kérdezni valamit - arca elkomorult, mint aki tudni akarja, ha az ösztöndíj alatt hal meg, akkor saját halottjának tekinti-e az Alapítvány, vagy hazaszállítják a holttestét.- Tessék - Flüelen nagyot sóhajtott és hátradőlt a karszékben, a rugók nem ropogtak alatta. Mert sokkal könnyebb vagy puhább a feneke, gondolta Valentin.

Flüelen úgy dőlt hátra, hogy Valentin látta benne az elismételt mozdulatot, miként az ösztöndíjasok vonják kérdőre ilyenkor. Meddig maradhatok? Mit csináljak, mit várnak tőlem? És tessék, ez is ugyanazt mondja, mint a többi. Ez se különb, hiába bíztunk benne. S akkor, mert Valentin ismerte ezt a mondást, gyáva nyúlnak nincs hazája, kedve támadt merészet gondolni.- Ráér estére? - kérdezte Valentin.

Flüelen a kérdés összes lehetséges jelentésváltozatát pörgette a fejében, s némi haj-, fül-, homlok- és szemöldökmozgatás után úgy ítélte meg, hogy Valentin azt kérdezi tőle, ráér-e estére.- Igen, rá - mondta Flüelen. - De miért kérdezi?- Tudja, gyerekkoromban sokat kardoztam az iskolában, és folyton rávágtak az ujjaimra. És most, hogy öregszem, egyre nehezebben mozognak az ízületeim.

112