Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói
- Úgy gondolja, viszem valamire? - kérdezte Valentin, és elengedte magát.- Hiszen azért van itt - mondta Malbum, fölhúzta a sliccét.- Segít könyvkiadót találni? - kérdezte váratlanul Valentin, magát is meglepve.- Minden tőlem telhetőt megteszek, csak csináltasson egy jó fordítást a regényből.- Miféle... - kezdte Valentin, de elharapta a szót, mintha a cipzár csípte volna be a szőrzetét.- Jöjjön - szólt Malbum. Nedves kezével vállon ragadta Valentint. - Bemutatom a munkatársamnak. Aztán engedje el magát. Valentin a mosdó csendjében magához tért, odakint nélküle is jól mulattak. A kolléganő szendvicset kent a pult mögött, bordó, flitteres ruhát viselt, melynek hatalmasra emelt nyakrésze körként omlott a vállára. Arca kortalan volt, de határozott, mint aki pontosan tudja, a kenyérnek melyik oldalát kell megkenni. Amikor Malbumra mosolygott, két széles ránc futott körbe a száján, erős, fényes fogai hibátlan sorban villogtak. A haja fekete volt, hosszú és kócos, mintha naponta reszelné az alját. Egyik kezében kenőkés, a másikkal Valentin felé nyúlt.- Flüelen vagyok - mondta -, szívből üdvözlöm! Valentin meghajolt, az orra alatt motyogta a nevét.- Szép ez a város - mondta Valentin -, csak kár, hogy így elszaladt az idő. Holnap korán kell kelnem, szeretnék a hajnalról is jegyzetet készíteni.- Ha szerencséje van, nem fog esni - mondta Flüelen -, s ha déli szél lesz, nem fojtja meg a hegyi istállókból leszálló ammóniaszag. V. fejezet Valentin pihenten ébredt, a kispárna megtette a hatását. Végre nem fájt a nyaka és a dereka, de a gyomra idegesen feszült. Odakint nem világosodott még, az égbolt egy darabja kéklett fényesebben. A madarak hallgattak, mintha hosszú ideje nem jutna eszükbe semmi. Az esti fogadásra gondolt, ahol egy szóval sem tudott meg többet, mint amiről eddig tudomása volt. Meg kell kérdeznem, ez így nem mehet tovább, mondogatta magában. Talán Flüelennel könnyebben szót érthet, és elmondja végre, miért pont őt választották, s akkor pontosan tudni fogja, mi a dolga. Malbum túlságosan körmönfont és diplomatikus, kérdésre kérdéssel felel. Valentin kimászott az ágyból, kinyitotta az erdőre néző ablakot. A levegővel nem járt ammóniaszag, tiszta volt, akár egy pohár víz. A nap lassan emelkedett a hegy mögött, mely hosszú árnyékot vetett a házra, ahol Valentin lakott. A napkelte így legalább egy órát késett, s a tóparton már világos csíkokat húzott a földre a fény, miközben itt még mindig sűrűn gomolygott a köd a fák sötétzöld árnyékában. Egy távoli kertben fehér kötényes asszonyt pillantott meg, zöldségeket és virágokat gyűjtött a kosarába, csípőre tett kézzel végignézett a kerten, hogy a 104
