Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói

- Oh, excuse me! - szedte össze az ébredő angolt. - It's opened!

Az ajtó varázsütésre kinyílt, s az ajtókeretben középmagas férfi jelent meg, arca kedves, jó kedélyű volt. Ruházata a lehető legegyszerűbb, farmernadrág és vékony, cipzáros pulóver, a lábán barna bőrcipőt viselt. Mozgása könnyed volt, ám minden mozdulata jelentős erőről árulkodott. Talán valaha röplabdázott. A keze, mellyel fekete aktatáskát szorított oldalához, akár egy fizikai munkásé, aki fél kézzel emeli ki a csomagtartóban szállított fűnyírót.- Jó reggelt - mondta a férfi angolul, becsukta az ajtót, szétnézett a szobában, mintha most járna ott először.

A hirtelen támadt huzatban erős ammóniaszag keveredett a levegőbe, mintha Valentin hozta volna magával otthonról. Valentin zavara ettől csak fokozódott, képtelen volt kikelni az ágyból.- Jó reggelt - köszönt vissza Valentin, bólintott, mintha csak utcán találkoznának.

A férfi egyenesen Valentin ágyához lépett, arrébb tolta a takarót és leült az ágyra, táskáját ölébe helyezte, majd kezet nyújtott.- Max Malbum vagyok - mondta a férfi -, az Alapítványtól jöttem.

Valentin ügyetlenül rázogatta a férfi kezét, és háromszor is elismételte a

nevét.- Mikor érkezett? - kérdezte a férfi.- Tegnap, tegnap este - mondta Valentin, s csak percek múlva jutott eszébe, hogy nem este, hanem reggel szállt le a vonatról.- És, érzi már az inspirációt? - kérdezte kedvesen a férfi, kezével megkavarta feje fölött a levegőt.

Valentin az íróasztalon fekvő noteszre nézett, mintegy bizonyságot keresve állítására.- Igen, érzem az inspirációt. Tegnap éjjel már jegyzeteltem is - mondta büszkén Valentin, s úgy érezte, az éjszakai jegyzettel már valamit fölvillantott abból, amiért érdemes volt őt választani kétszáz író közül.

Malbum nem szólt semmit, Valentin szemeit nézte, figyelmesen mosolygott. Igen, gondolta Valentin, ő is érzi, hogy jól választottak.

Valentin följebb ült az ágyban, mutatva kínos helyzetét, amiben tiszteletlennek érezte magát, de hirtelen nem talált egérutat.- Kér egy kávét? - kérdezte Valentin, hátha kiszállhat az ágyból, és legalább köntöst húzhat.- Köszönöm, már ittam - Malbum kicsatolta táskáját és egy vastag, leragasztott borítékot húzott elő, átnyújtotta Valentinnak. - Az ösztöndíj első részlete. Elég lesz egy ideig - mosolygott Malbum.- Köszönöm - Valentin átvette a borítékot, de fogalma sem volt, fölnyissa-e, vagy csak Malbum távozása után pillantson bele.

A boríték bal fölső sarkában ott állt az Alapítvány jól ismert emblémája.

Valentin hirtelen úgy érezte magát, mint egy beteg, idős ember, akit jótevője meglátogat a kórházban, de a pénz már nem segíthet rajta.- És, elégedett a szállással? - Malbum újra szétnézett, de sehogyan sem akart fölállni az ágyról.

92