Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Ferdinandy György: Még mindig élsz?
Ez a kép később is gyakran visszatér. Lajos rágyújt: felejthetetlen, jellegzetes mozdulat. A folytatást megint csak ismerem. A rádió ostroma, a Bródy Sándor utca és az első halott. A puszta kézzel félretolt negyvenkilences villamos. A Sztálin-szoborig nem jut el a lány. Régi beidegződés: éjfélkor hazamennek a budaiak. A férjét nem találja. Egy kicsit nyugtalanítja, hogy a Hauemál hiába várt rá Lajos. Azokban az időkben kevés lakásban volt telefon. Ili a harmadik emeletre rohangál, valahányszor felhívja őt valaki. Lajos meghagyja neki, hogy ne mozduljon ki a lakásból, mert a városba bejöttek az oroszok. Este hat órára kijárási tilalmat jelent be a Kossuth rádió. Addigra otthon leszek! — ígéri a hang. Megkezdődik a várakozás. Lent a városban csend van, de a harmadik emeleten nem akar megszólalni a telefon. Hívják a szomszédok: kellene nekik egy negyedik. Az emeleten bridzsparti van. Ez pedig már október huszonnegyediké. A fürdőszobából indul az ágya felé, amikor ott, a közös ebédlőben, hirtelen páni félelem fogja el. Az asztalba kapaszkodik, testét elönti a verejték. Egy másik furcsa, felejthetetlen pillanat. * Október 25-e, csütörtök. „Életem legborzalmasabb napja. Soha nem fogom elfelejteni." Pedig az eseményeken gyorsan siklik át. A borzalom kimondhatatlan: Ili nem találja Lajost. Felkeresi a barátokat, egyiket a másik után, de a férjéről senki se tud. Az írószövetségben egy szőke nő még látta, hogy szerdán ott ebédelt. De utána ismeretlen helyre távozott. Bemegy a munkahelyére is. Ott még működik a telefon. Az utcákon énekelve vonulnak a tüntetők, hol a Hősök tere, hol a Parlament felé. Mintha valaki szánt- szándékkal össze akarná zavarni az embereket. Ili hol ide, hol oda csatlakozik, a Lajosnak szánt szendvicsekkel a hóna alatt. A Pest megyei fiókban, a belső szobában, gyertyafénynél ülnek a pénztárosok. Kérdezgetik, hogy kik vonulnak az utcán. Félnek. Hiszik is meg nem is a kinti dolgokat. Várnak: véleményt egyelőre nem nyilvánítanak. „Mikor a tankok tüzet nyitnak a körúton, rémülten szaladnak utánam, hogy húzzam be a rácsot, nehogy bejöjjenek az oroszok. Nem tudják, hogy haladó tankokról nem jár le fosztogatni senki. Vagy a felkelőktől félnek? Nem tudom." Lajosról senki se hallott. „Nehezen szánom el magam - írja Ili -, de tudom: végig kell hívnom a kórházakat." „Mint a holdkóros, járom a külvárosi utakat. Hátha megsebesült, és valahol Újpesten vár rám szegény. Nyilván van oka rá, hogy nem jelentkezett." „Persze az is lehet, hogy valamelyik szerkesztőségben dolgozik. Eszembe se jut, hogy meg is halhatott. Próbálok gondolkozni. Próbálom megnyugtatni magam." „Tíz óra múlt, nemrég sütött csak ki a nap. Én pedig, mintha már napok óta! A vajas kenyérrel a hónom alatt..." 5
