Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Varga, Krzysztof: Bildungsroman (Pálfalvi Lajos fordítása)
csoportot szervezni, vagy a bisztróban keressenek fedezéket az ellenség tűzere- je ellen, és hajtsanak fel nyugodtan egy kupica cseresznyét némi kísérővel, reggeli szíverősítőként. A Keleti reggel hétkor úgy néz ki, mint Paul Delvaux képei, aki beteljesületlen vágyaktól fújtató mozdonyokat, roppant vastömegeket és idegbajos bölcsészlányokra hasonlító, szoborszerű, mégis hajlékony, szép arcú meztelen nőket festett. A fiatal nők gyengéden, finoman átölelik egymást, miközben csene- vész, púpos, nyálcsorgató vénemberek sétálgatnak köztük hosszú kabátban, hátratett kézzel, a mohó vággyal eszményi arányban keveredő, alig leplezett irigységgel bámulják a testeket, amelyek még nincsenek kitéve az öregedés, a kiszáradás vagy a rothadás tökéletes folyamatának. Példás hivatalnokok és írók, beteges értelmiségiek, a nemzetek lelkiismeretei, belső emigránsok, az utópiából iszkoló szökevények, antiutópiákba készülődő utazók, az eltűnt idők forrásaihoz vándorló zarándokok, akik fáradhatatlanul keresik az elveszett frigyládát, az eltűnő nyomokat, magányos vadászok, szárnyas fejvadászok, akik aszteroidákat vesznek üldözőbe, űrhajókat vezetnek a semmibe vesző csillagködökbe, pszichopata autóstopposok, csapdákat kiagyaló elmés konstruktőrök, idegi alapon lehetnek látnokok vagy világtalanok, a tükör túlsó oldalán állnak, emlékeiket precízen csiszolgató ékszerészek, húsevő növényeket termesztenek, démonokat rejtő dobozkákat gyártanak, a pokol tüzét vizionáló, megszállott festők, vándor szemfényvesztők, vadállatok idomárjai, hullámosok, önpusztító orvosok, új narkotikumok feltalálói, a más dimenziókba vezető utazások teoretikusai, idült betegségekben szenvedő művészek, magányos bosszúállók, akik úgy ápolgatják magukban a halált, mint egy kényes kis növényt, nem létező országok és földrészek térképét rajzolgató kartográfusok, a harmadrangú irodalmi művekben és filmekben szereplő szörnyetegeket kitaláló zoológusok, és ti mindannyian, gyanús vonatokból kiszálló kedves utasok, talán nem teljesen világos és érthető, de rendszerint elég érdekes okokból érkeztetek, vagy csak a megszokás hozott ide benneteket, mert ennek így kellett lennie, miért is ne, hisz valahogy csak ide kellett jönnötök, bár én már évek óta autóval járok erre, mindig ugyanazon az útvonalon, és miután megtettem ötszázhuszonhat kilométert, mindig ugyanott tévedek el, kis kerülőt teszek, majd félórás tévelygés után valahogy visszatalálok az útra, és még látom az erdőbe iszkoló manót, aki kicserélte előttem az útjelző táblát, vagy az apatikus melósok csapatát, amint cigarettahamuval szórják tele az országutat, mert már unják, hogy legalább öt éve javítgatják ezt a rövid szakaszt, bár annak semmi jele, hogy haladnának is vele, csak az őket pusztító szörnyű betegség lesz egyre előrehaladottabb. Itt vagytok, csillagközi utazók, a rémségek tárházából szabadult, életre kelt bábuk, sakkozógépek, császári csodafegyverek, gólemek, Frankensteinek, sárból, fáradtságból és betonból gyúrt emberek, ravaszul kitalált szerkezetek, ahol megbújnak a titeket irányító törpék. Itt vagytok, bódéba rejtőzve szendvicset árultok, vasutasnak, szerelőnek, rendőrnek vagy katonának öltöztetek, elegáns hölgyek úti kosztümjeibe vagy a férfiak öltönyeibe bújtatok, akik simára borotvált arccal járnak, mégis látszik rajtuk, milyen idegesek és kialvatlanok. De hol vannak Paul Delvaux csontvázai? És a meztelen 5
