Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Kerényi Ferenc: Drámairodalmunk kérdései a Pesti Magyar Színházban
Kerényi Ferenc Drámairodalmunk kérdései a Pesti Magyar Színházban Orosz László 80. születésnapjára [Orosz Lászlót készülök köszöntem. Nem egyszerű feladás, ahogyan kedvenc időszakában, a reformkorban mondták. Az irodalomtörténészt, a tudóst ünnepeljük, a máig legjobb magyar kritikai kiadás elkészítőjét? Aki nemzedékekhez hozta és hozza közel a kecskeméti ügyész, Katona József és a niklai nappal-földesúr, éjjel-költő, Berzsenyi Dániel meg a többiek alakját? Közismert szerénysége elhárítaná a szakmai dicséretet. A Tanár Urat köszöntsük első helyen, akiről az a szólásmondás járja Kecskeméten, hogy a város lakossága két részre osztható, tudniillik azokra, akiket tanított és akiket nem, ám az utóbbi hányad törpe kisebbséget alkot? Ezt mindenki tudja, és elég Vele végigsétálni Kecskemét utcáin. A csöndes, de megtörhetetlen embert állítsuk példának, akit nagy fenyegetések, a körülvevő kor kisebb-nagyobb megalkuvásai, újabban pedig a feudalizmusba oltott újgazdag csillogások sohasem tudtak befolyásolni? Ezt kinek-kinek magának kell eldöntenie. Marad a tanulmányírás: „természetesen" a szeretett XIX. századból véve tárgyát, és - persze - legyen benne új Katona József-adalék is.] 1837. augusztus 22-én megnyílt a Pesti Magyar Színház, nemzedékek testet öltött vágya-álma, a reformkor nagy, intézményi jelképeinek is egyik legfontosabbja. „More patrio", magyar módra készült, vitákkal, csatározásokkal, sértődésekkel - de közadakozásból és a saját színháztervét bukni látó Széchenyi István is jegyzett részvényt, bérelt páholyt és továbbította egykori tiszttársai adományát a Kerepesi úti építkezés javára. A gróf legfőbb patrónusa, József nádor nem ment el a megnyitó előadásra; igaz, távolléte a Habsburg-imádó, napjainkra is vonatkoztatható utókornak tűnt fel inkább, mintsem a kortársaknak. „Majd ha elkészül a méltó kocsifelhajtó, meghívjuk" - mondták Pest-Pilis- Solt vármegyei táblabírái, és somolyogtak hozzá egyet a bajszuk alatt. „A jó hazai szokás szerint" azt is jelentette, hogy több figyelem fordult a megajánlásokra, mint a behajtásra; látványosabb volt a falak emelése, mint a színház szellemi felépítése. Ez utóbbira elsősorban a romantikus triász ügyelt: Bajza József 1836-ban, az általa szerkesztett Kritikai Lapok VII. kötetében Dramaturgiai és logikai leckék, magyar színbírálók számára című nagy vitacikkében - mint afféle magyar Lessing - vázolta a színházról írók feladatait egy olyan időszakban, amikor a kritikusnak egyszerre kellett nevelnie a színészt, a drámaírót és a közönséget; Vörösmarty Mihály pedig a színháznyitás előtti hetekben-hónapokban közölte az Athenaeumban, a triász folyóiratában az Elméleti töredékeket, a magyar romantikus dramaturgia alapvetését. Az operakritikák írására készülő Toldy Ferenccel teljes triász és liberális elvbarátaik a templom-iskola-színház intézményhármasságban látták a nemzeti kultúra biztosítékát, elterjesztésének legjobb lehetőségeit. A koncepció kényes pontja a gyakorlatban az eredeti magyar dráma kérdése lett - azaz: a klasszikusok műsoron tartása és a kortárs világszínház válogató mintakövetése mellett sikerül-e a Pest vármegye színházának egyszersmind a magyar dráma műhelyévé 71
