Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Kerényi Ferenc: Drámairodalmunk kérdései a Pesti Magyar Színházban
válnia? Vizsgálódásainkat arra a periódusra szűkítjük, amikor - 1837. augusztus 22. és 1840. augusztus 8. között - a Pesti Magyar Színház jogi értelemben is a vezérvármegye fennhatósága alatt állott. (A körülhatárolásra azért van szükség, mert a játékszínt nemzetivé emelő XLIV/1840. te. végrehajtása, a színház tényleges átadása országos kezelésbe egészen 1843-ig elhúzódott.) Új forrásaink pedig elsősorban Pest-Pilis-Solt vármegye levéltárából származnak, ahol a színházat igazgató megyei választmány iratai részben fennmaradtak. (Mai jelzetük: PML, IV. 7-ab.) Az eredeti magyar dráma lehetőségei ellentmondásos képet mutattak. Mert egyfelől igaz volt, hogy az új színházban a romantikus triász tagjai fontos szerepet kaptak (Vörösmarty Mihály a nyitó egyfelvonásosban, az Árpád ébredésében megírhatta érdekegyesítő kulturális programjuk költői változatát; Bajza József pedig 1837/38-ban a színház első igazgatója lett), másfelől azonban komoly problémák sorjáztak. Az igazgató fölöttébb korlátozott jogkört kapott az igazgatóválasztmánytól, amelynek megyei urai még az építkezés hátralékos költségeivel birkóztak, a működtetés során pedig legalábbis pénzügyi egyensúlyt szerettek volna, ami a vegyes lakosságú Pest-Budán, a kettős város egyetlen magyar játéknyelvű színházában nem sikerülhetett a szórakoztató zenés műsor részarányának megnövelése nélkül. A drámabírálat is a választmány hatáskörében maradt, az írókat pedig a rendezetlen szerzői jogviszonyok késztették más műfajok felé. Az utóbbin saját hatáskörben lehetett segíteni addig is, amíg megszületik a művészi alkotások tulajdonjogának törvényi szabályozása. (Noha - sokban a romantikus triásznak köszönhetően - már az 1943/44. évi országgyűlés előtt ott feküdt egy, európai összevetésben is korszerű javaslat, a szerzői jogi törvényre 1884-ig [!] kellett várni.) Az igazgatóválasztmány 1837. december 20-án tárgyalta Vörösmarty beadványát a „drámajutalomról". December 28-án pedig, Bajza igazgatói aláírásával, már meg is jelent a sajtóközlemény az életbe léptetett „ötödös" rendszerről. A hét pontba foglalt honoráriumszabályozás szerint a szerző az első előadás 1/5, a második és a harmadik előadás szintén tiszta (napi költségek levonása utáni) bevételének 2/5-2/5 hányadát kapta, azaz háromszori színrevitel után egy teljes bevételt. (Az első 1/5 bukás esetén is járt a szerzőnek.) Az új operazene komponistája és a zenés bohózatok írója hasonló díjazásban részesült, míg az operalibrettista és a bohózat zeneszerzője eseti megegyezés alapján kapott részt. A klasszikusok fordítói - azonos szisztémában - a drámaírói jövedelem felét kapták. Eseti elbírálás alá esett, hogy a bemutató bérletes vagy bérletszünetes esetén történjen-e. Az igazgatóság köteles volt a három előadást egy év leforgása alatt kitűzni. A szerző műve kinyomtatását, újbóli eladását csak ezután tehette meg; a szöveg viszont, amint az Szigligeti Aba című drámájának harmadik előadásáról készült, 1839. május 8-i kifizetési bizonylatán olvasható: „...ezennel a' dráma a' részvény társaság tulajdonává lett." (így bővült a színészektől megvásárolt kötetek alapján Pest vármegye, majd a Nemzeti Színház könyvtára.) A vidéki színtársulatokkal azonban a választmány tulajdonosi minőségben léphetett fel, amint azt az 1839. január 23. és 26. közötti ülés jegyzőkönyve elvként rögzítette: „Az országban létező magyar Színész Társaságok igazgatóságai értesíteni rendeltettek: hogy a' Pesti magyar Színház fenntartására össze állt részvény társaságtól megbízott választmányi igazgatóság, minden színi darabokat, mik kívántatni fognak, csupán a' leíratási költségek' megtérítése mellett, kész kiadni." A XLIV/1840. te. megjelenése után, 1840. november 25-én hat író (Eördögh István, Gaal József, Szigligeti Ede, Beöthy Zsigmond, Kuthy Lajos és Garay János) beadvánnyal fordult immár az országgyűlés színházi kiküldöttségéhez, jobb feltételeket sürgetve, európai példákra hivatkozva. Az 1-3. előadás esetében 1/3-1/3 bevételt kértek, utána pedig „percent", azaz százalék járna az írónak, „mikép az külföldi jól rendezett színházaknál divatban van". Kérték a nyomtatás azonnali lehetőségét, hiszen a vándortársulatok nem 72
