Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Jász Attila: Egy másik élet reménye
Jász Attila Egy másik élet reménye Villányi László prózaverseinek erotikus töltete (Másik életem talán éppen a titok miatt teljesebb.) (V. L.) [A NEM MEGTANULHATÓ SZINTÉZIS] Villányi László eddigi munkái sorából kiugrik, még a Felületes Olvasó számára is, egy sajátos prózavers forma, egy olyan szerkezet, amelyben a szerző maradék nélkül valósította meg önmagát. Ezek egy sajátos szintézis eredményei, melyek válogatott kötetében is testet öltöttek, új minőséget hozva létre a költő addigi életművében. (Megjegyzendő, hogy a szigorúan szelektált-válogatott kötetben csupán két rövidke ciklus nem Villányi-féle prózavers.) Ez a fajta prózavers feltűnt már az Alázat kötet (ezzel kezdődik a válogatott kötet, noha már 3. verseskönyve Villányinak) oldalain is, bár még korántsem annyira karakteresen, mint a későbbiek folyamán. Vagyis az Alma íze, a Vivaldi naplójából és A szabadkai villamos kötetekben. Szóval, az Alázat prózaversei már magukon hordták a későbbiekben oly jellemzővé váló stílusjegyeket. Jól érzékelhető szintéziskísérletek voltak ezek próza és vers között, egy önálló beszédmód kereséséhez és megtalálásához. Egyszerre korszerűen és vállaltan korszerűtlenül, egyszerre modern költészeti eszközökkel, ám a hagyományokhoz is erősen kötődve. Villányi eddigi költészetének csúcsteljesítményeként üdvözölhetjük ezeket a próza- vers-kísérleteit. Nem kevesebb, mint tizenöt-húsz év költői anyagáról van szó, költői kibontakozásától teljes virágba borulásáig. (Az azóta született töredékes írásművekhez és a hatsoros szerelmes versekhez egyelőre hiányzik a megfelelő távlat, hogy azokat is ilyen egységben lehessen látni. így mindenképpen megkerülhetők a prózaversek tekintetében.) Legegységesebb és egyben eddigi legizgalmasabb teljesítménye tehát ez a bizonyos vers és próza határán mozgó, tipográfiailag mégis versnek álcázott forma, mely tartalmi kivitelezésében A szabadkai villamosban és a Vivaldi naplójából kötetekben válik legérettebbé. Villányi egy olyan verstípus-sorozatot kísérletezett, párolt le ezekben a köteteiben, melyekben a megélt élmény alapján olyan hatást sikerült keltenie, melyek közvetlenségük folytán maximálisan képesek hatni az Olvasóra. Borges ezt így magyarázza: „Az irodalom ügyes fortélyokkal fejti ki mágiáját, ha az olvasó rájön ezekre a trükkökre, azonmód elutasítja őket; ezért elengedhetetlen a minimális és a maximális variációk sokasága, melyek újra tudnak éleszteni egyfajta múltat vagy előre alakíthatnak egyfajta jövendőt." Mert az Olvasónak erre (titokra, természetesen) szüksége, igénye van. Borges ezt tovább is boncolgatja, akárha Villányi egyik kötetéről beszélne (Az alma íze): „az alma íze (mondta Berkeley) a gyümölcs és a szájpadlás találkozásában van, nem magában a gyümölcsben; hasonlóképpen (mondanám én) a költészet a versnek az olvasóval való csereforgalmában van". 83
