Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Cseke Péter: „Hálát kell adnom a kisebbségi sorsnak”
elég sokáig balos elfogultság jellemezte. A magam damaszkuszi útján, nemzetiségtudományi kezdeményezéseim-kísérleteim során felismertem azonban, hogy örökségükhöz- egyébként a Hiteléhez - is vissza kell nyúlnom, mert bennük olyan tapasztalatokra és értékekre találhatok, amelyek korszerű, kritikai felelevenítésükben nélkülözhetetlen, sarkalló hagyományt kínálnak. E felismeréseknek aztán - régebbi nézeteimet kiigazítva- több írásban és könyvben kifejezést adtam. Ezzel szinte egyidejűleg sikerült még mindkét csoport aktív tagjaival (Mikó Imre, László Dezső, Debreczeni László, Venczel József és Juhász István) a Korunk, illetve az egyetemi katedra keretei között jó munkatársi, egyesekkel pedig közeli emberi kapcsolatokat is létesítenem."10 A „balos elfogultság" a „régi Korunk" dogmatikus korszakából táplálkozott - pontosabban Gaál Gábor 1930-as „fölényes és igazságtalan vélekedése" révén élt a tudatában az ötvenes-hatvanas években is. Amikor az Erdélyi Fiatalok kutatásának mérlegét 1984 nyarán megvontam, már sok tekintetben Gáli Ernő revideált nézeteire hivatkozhattam. A társadalomtudományi kutatások megélénkülése, a korszerű nemzetiségi önismeret szükségességének felismerése, a jövős szükségleteket felerősítő nemzetiségi művelődési modell megteremtésének igénye, a dogmatizmus béklyóiból szabadulni igyekvő ideológusok önrevíziója stb. - írtam - mind-mind jótékonyan hatott az Erdélyi Fiatalok utóéletére. Csupa olyan kérdések kerültek előtérbe a hetvenes években, amelyek megvilágításához épp a szóban forgó nemzedéki folyóirat közvetíthetett analógiákat, termékenyítő impulzusokat: a két világháború közötti szociológiai és szociográfiai feltárások eredményei és hiányosságai, a Gusti-féle bukaresti monografikus szociológiai iskola erdélyi kapcsolattörténetének a bemutatása, valamint az irodalomcentrizmussal művelődésünkben először szakító - a tudományos megismerést is az öntudatébresztés szolgálatába állító - értelmiségi nemzedékek munkálkodásának tanulságai. Ezeket az eszméltető összefüggéseket mindenekelőtt Gáli Ernőnek a Korunk hasábjain 1969-től megjelent (majd kötetekben kiadott) tanulmányai tudatosították.11 A szociológia és az etika egyetemi előadójaként, az erdélyi művelődés- és értelmiségkutatások szorgalmazójaként a hetvenes években fokozottabb érdeklődéssel fordult a Trianon után eszmélkedő nemzedékek teljesítményei felé. Bár mindenekelőtt a szaktudományi eredmények kritikai számbavétele foglalkoztatta, elsőként figyelt fel a munkásságukban megnyilatkozó helyzettudat és moralitás - a kisebbségi helytállás-erkölcs napjainkban alábecsült - paradigmáira, illetve az együttélés „erkölcsi parancsának" Kárpátmedencei érvényesüléseire vagy időleges „ellehetetlenüléseire". A folyamatosan megélt kompromisszumok világából időnként kimenekülve valósággal felüdülés volt számára, amikor rendre felismerte e nemzedékek kiemelkedő személyiségeinek - megalkuvásmentes - elvi következetességét és erkölcsi maximalizmusát, valamint a magatartásukban és konfliktusaikban is megnyilvánuló etikai alapállását. Önmagához volt következetes, amikor 1990 tavaszán kifejtette: „A sok keserű tapasztalat ellenére az utódok sem adhatják fel az együttélés tényéből származó követelményeket, a jobb kölcsönös megismerés és közeledés igényét, a párbeszéd eszméjét. S az ezekhez való - sokszor tragikus jellegű- ragaszkodásban az Erdélyi Fiatalok vezetőinek, Jancsó Bélánák és László Dezsőnek az állásfoglalásai fogódzókat nyújtanak."12 10 Gáli Ernő: Erdélyi Fiatalok - mai nézetben. I. h. 11 Lásd Gáli Ernő Tegnapi és mai önismeret című kötetének (Kriterion Könyvkiadó, Bük., 1975) címadó tanulmányát (106-130), valamint a Nemzet és nemzetiség szociológiai nézetben címűt (131-142), továbbá ugyancsak tőle Az erkölcs dilemmái (Kv., 1981) következő esszéit: Dimitrie Gusti és az együttműködés erkölcse (119-131), Nemzedéktől nemzedékig (177-194), Nehéz örökség (233-253). 12 Uő.: Erdélyi Fiatalok - mai nézetben. I. h. 78
