Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Cseke Péter: „Hálát kell adnom a kisebbségi sorsnak”
Jól nyomon követhető, hogy az általa - már csak Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című 1932-es munkájáért is - nagyra becsült Mikó Imrének, a folyóirat legfiatalabb alapítófőmunkatársának 1970-es megemlékezése13 késztette korábbi nézeteinek felülvizsgálására az Erdélyi Fiatalokkal kapcsolatosan. Ezt követően keresi a kapcsolatot László Dezsővel. Aki nem zárkózott el az elől, hogy Gáli Ernő kérésére - halála évében - a Korunk számára megírja e nemzedéki mozgalom korrajzát.14 A szerkesztő személyiségjegyei és szellemi/intellektuális igényei minden korban meghatározóak lehetnek a nyilvánosság szerkezetének alakításában, a korszellem-változtatás igényének a felkeltésében. Gondoljunk csak a Nyugatot szerkesztő Osvát Ernőre, a Korunkat 1926-ban elindító Dienes Lászlóra, az Ellenzék irodalmi mellékletét, majd az Erdélyi Helikont szerkesztő Áprilyra, Kuncz Aladárra, a maga egyszemélyes folyóiratával a magyar gondolkodás korszerűsítésére vállalkozó Németh Lászlóra, a második világháború idején a Magyar Csillagot felragyogtató Illyés Gyulára, a szellemi tisztánlátás műhelyét ugyanabban az időben Kolozsváron megteremtő Szabédi Lászlóra, vagy egy hozzánk közelebbi korszakból Ilia Mihályra. A sor természetesen kiegészítendő a 20. századi magyar folyóirat-kultúra történetéből, illetve a szellemi korformálásban 1989 óta hozzájuk méltónak bizonyuló utódokkal. Azokban az években, amikor Gáli Ernőt egy új kisebbség-stratégia kidolgozásának alapkérdései intenzíven foglalkoztatták, beszélgetéseink során megragadott, hogy többször is említette: milyen nagy hatással voltak rá találkozásai László Dezsővel. Ma már nem kétséges számomra, hogy a kisebbségi élet ajándékai vezették őt el a sajátosság méltósága elméletének a megfogalmazásához. Naplójának II. kötetében az 1997. június 21-i feljegyzések között olvasható,15 hogy arra kértem volt őt: jöjjön el a László Dezső válogatott írásait tartalmazó Minerva-könyv bemutatójára, és elevenítse fel emlékeit a szerzőről. Ott elhangzott szavaiból idézem az idevágó részleteket egy szerencsésen megőrzött videofelvétel alapján: „A hetvenes évek elején találkoztam először László Dezsővel, de az eszmék szférájában, még nem személyesen. Abban az időben a humanizmus hazai változatait, viszontagságait kerestem, kutattam, és így bukkantam rá A kisebbségi élet ajándékai című tanulmányára, amely számomra akkor revelációként hatott. Értékelni és értelmezni is tudtam, különösképpen két vonatkozásban: mint annak a felismerőjét, hogy a kisebbségi élet nemcsak megalázottság, megaláztatás, nemcsak a diszkrimináció elszenvedése, hanem ugyanakkor egy nagy erőfeszítés révén, egy erkölcsi kompenzáció révén új értékek alkotására is alkalmat ad, sőt arra ösztönöz. A másik gondolat, amelyet akkor kiemeltem - és ez nyilván máig érvényes -, a románság felé való útkeresés. Ennek az időszerűsége mit sem változott. Kegyelmi állapotnak vagy kegyelmi fejleménynek érzem ma is, hogy személyesen is megismerkedhettem vele. Ugyancsak a hetvenes évek elején történt, hogy kétszer-háromszor meg is látogathattam. Egy beszélgetés nagyon megmaradt az emlékezetemben. O azt magyarázta nekem - én eleinte elég értetlenül fogadtam -, hogy mit jelent Makkai Sándor Magyar fa sorsa című könyvének, és egyáltalán annak az Ady-értelmezésnek, amit ebben a könyvben papírra vetett, mi ennek a könyvnek a jelentősége. Én, ugye, Bölöni Györgyön nőttem fel, abban a szellemiségben viszonyultam Adyhoz, egyáltalán az egész magyar progresszióhoz, a századelőnek ahhoz a nagyszerű generációjához, amelynek Ady a vezér13 Mikó Imre: Erdélyi Fiatalok. Igaz Szó, 1970. 10. Változtatásokkal, bővítésekkel újraközölve (Az Erdélyi Fiatalok egy emberöltő múlva címmel) in: M. I.: Akik előttem jártak. Kriterion Könyvkiadó, Bük., 1976.14-34. 14 László Dezső: Erdélyi Fiatalok. Korunk, 1973. 6. 15 Gáli Ernő: Napló II. 1990-2000. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 383. 79
