Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Tandori Dezső: A (téma)körökön kívül (és belül); Egy vers kiegészítése; Szabad önkallasztó vers; Kallasztott pótdal; Egy kallódó írás; Kallasztott záróvers, itt
Legalább a fogalmi dióhéj legyen, maradjon egy. Különben mégis kénytelen vagyok azt mondani: „Nézzük az én dióhéjaimat!" *** Nem születtem burokban, inkább dióhéjban. Ez születésem dióhéj története. Piszkafa újjászületésemé pedig: hogy amikor Csernobil időkörnyékén (összefüggés csak eszembe se jutott! pedig ettem-ittam, és) 54 kilóra lementem, felkerestem születésem helyét, és mindennap alkonyaikor önélvezőn - csak ennyiben önélveztem! - átfurakodtam két kerítésrúd közt, kijöttem. Jól átfértem. Mostanság fogyasztószereket vásárolok az ottan szemközti patikában, de mert sem a világ nagy áramai nem akarják, sem magam nem vagyok elég elszánt, átlagsúlyú vagyok, „inkább" sovány. Ami maga az értéktelenség, dióhéjban erről ennyit. Ja, és hogy élet-módom a legjobban akkor volt kitalálva, amikor dobozos-söröztem. És lassan 92 kiló környékére híztam. E 67 kilós mai dióhéjra abból jöttem le. De a dobozozás jól volt kitalálva, mert „romantikusan" sétáltam hegyvidékeken, budai utcán meg minden, irombán, mert foltosán, féltem is, kilók, élveztem is, történik valami. És élt még utolsó verebünk, Totyi. *** A madártörténet dióhéjban ez: a halott verebeket mindig eltemettem. Szemközt a fára felakasztott valaki egy verébkét, komoly mászóakcióval lementettük. A verebek Nagyura ezt jó néven vette, valamint azt, hogy a feleségem akkor már rendszeresen etette a rigókat, cinegéket, zöldikéket, vörösbegyeket, verebeket (és velük, sajnos, főleg mindig a galambokat, amit nem akart volna). A párkányomra sok tucatnyi veréb járt, így volt pl. a Musil-fordítás is elviselhető. Meg abszolút indigózós, deszkaszögezős avantgárddal. De nagyon hittünk akkor! Ma is hiszünk, csak a csinálás helyett az avantgárdunkra inkább legyintünk. Poszt-poszt-poszt-modem és minden: lehet. De az avantgárd mindig egy és ugyanaz. Ma szunnyad. Tehát a verebek a párkányon, egy kipottyant fióka az utcán, megmentése nem sikerült, aztán még aznap akadt, elszánt kereséssel, csodával egy másik, ő velünk élt, alapmadár lett, néhányan még nevét is ismerik, Szpéró, aztán jöttek melléje sokan 0. A.) és volt vak, ellőtt szárnyú, volt éjjelente reptetett poszáta, zöld fény mellett (vándorló ideje), volt... és volt... és volt rá sok halál. Néha 14-en éltek itt, 4-en haltak meg egy évben. Volt, aki a kalitkából sem akart kijönni, haliam sem akart rólunk, de élt 11-14-15 évet. Voltak vegyes típusok. Sok pénzt lehetett még költeni rájuk, amaz árak mellett. 18 forintos mirelit málna stb. Mára az elemi gyógyszereik is... 1000%-os árak. A honorárium max. 14-szeres, inkább 40%-os! Az adó meg... a 14-szerest is elviszi 4-szeresre. Benne a madártörténet dióhéjában az úgynevezett változás története is. Anyagiakban. Benne az elfáradás. Én már odakint rég nem etetek. A három fő veréb tojó a Szpéró volt, az Aliz (sánta, örök kalitkamadár, Szolvejg etv., ha utaztam, megvárt, egész nap a kezemben ült volna, de ennyi is jó volt neki, imádta nagy fehér kutyánkat, nézték egymást). S a Totyi volt a harmadik, ő rettentő keveset élt: 7,6 évet, mégis rettentő sokat, mert 5,1 éven át szóló madár volt, egyedüli. Velünk volt minden oly percében, melyet társasán akart tölteni. Főleg velem, mert többet voltam itthon. Halála rejtély, de az 5,1 év alatt legalább 15,3 évet élt. A pontosko29
