Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Tandori Dezső: A (téma)körökön kívül (és belül); Egy vers kiegészítése; Szabad önkallasztó vers; Kallasztott pótdal; Egy kallódó írás; Kallasztott záróvers, itt
dással fegyelmezem magam. Dióhéjban az van, hogy madár egyelőre nem lesz. De nem mert bárkinek ez a véleménye, meg hogy az ész. Dióhéjban végződnek a dolgok, bár részletesen kezdődtek, sőt, ki is bontakoztak. Dióhéjban: jó, hogy Totyira mindig tudtam vigyázni, avagy szerencsénk volt. Nem én öltem meg. (Könyökömmel, talpammal, az ajtóval, a konyhai gázba se hagytuk belerepülni. Rajta pedig nem múlt.) Dióhéjba foglalva is túl részletes, halálának mi lehetett az oka. Öt heti kortörténet - megmenthető lett volna? Mégsem? Nem tudtam őt se megtartani? *** Igen, az a dióhéj, amelyben a dolgok születnek, például hogy te pedig író leszel, az nagyon törékeny. Vagy épp nagyon törhetetlen. És később roppan be néhol. A dióhéj repedéstörténete minden. Csonthéj. A vér is belefér, bár a minap akkorákat vérzett az orrom, hogy marokszám szedhettem. Mi volt az ok? (Mi volt Totyi haláláé?) Dióhéjba belefér: nem tudom. Influenza? Vérnyomás? Túlerőltetés? Elvakartam? Hajlam? Túl sok gerezd is. Vagy egyik sincs a dióban. Jele-e, hogy meg fogok halni? Dióhéjban: meg fogok. Akkor meg? Dióhéjban teljesen magányos vagyok. Holott van feleségem, vannak folyóiratok, van pár ember, akivel levelezésben állok, vannak Főmedvéék, és az ő két kártyabajnoki ligájuk. Jó, nincs utazás, nincsenek „lovak", nem járok színházba, hangversenyre, moziba, fesztiválra, kirándulni, evezni, teniszezni, irodalmi estre, nem dedikálok... viszont, dióhéjban, fordítottam a Parzivalt, két-három Virginia Woolfot, kalandregényt, fantasyregényt, sok ifjúsági regényt, Rilke-verset és -prózát, Oscar Wilde-ot etc. két és fél évbe se telt. És nem tudtam ezekből a pénzekből a háztartás 2/3-át se fedezni. Dióhéjban vagyunk megfizetve, irodalmárok. *** Dióhéjban éltem. Bármekkora (ah, mekkora?) ekszcesszusokkal is. Dióhéjban jöttem ki a detoxikálóból, ahová esetlegesen vittek, jöttem ki akkor, mikor G. lett a szovjet elnök, a nagy antialkoholista. Egyből ittam két felest. A magam dolga bizonyul egyre igazabbnak. Dióhéjban nem kiáltottam el magam 1956-ban, „le a vörös csillaggal". Nem lett volna egyetemi felvétel stb. Más lett volna helyette, nagyon is. Dióhéjban tudom a családtörténetünket. Apám fia vagyok, de apám anyám második férje. Ezt csak úgy tudtam meg, szegvég. Nem mindegy? Lakásunk dióhéjjá zsugorodott, most a feleségemmel tágítottuk. De hogy Totyim meghalt, az eredeti dióhéjnak is csak a felében élek, plusz a nyomorúságos mellékhelyiségek. Szépségesek is vannak, de azokat nem használom. Egyáltalán nem élek a szépségességekkel. Ma már egyszerűbb is így. Sosem volt meggyőződésem. INTENZITÁSOM volt. így csináltam, így hagytam abba dolgokat. Az irodalomnak, az irodalomnak voltam azonban én a meggyőződése, mert máig sem hagyott abba engem. 1947 óta akarok író lenni, prózával kezdtem. Ötven éve nyilvánvaló, hogy ilyesmi vonz... Petőfi-pályázat a Gimnáziumban, Nemes Nagyék. Aztán Ottlik, Mészöly Miklós, később Vas István közelibb barátsága. De már 1974-től tudtam, hogy inkább a magány az én dióhéjam, s ezt aztán meg is valósítottam. Eörsi mondja: ha nagyon akar, azt igen. (Ő a meghalásra mondja.) Dióhéjban szólva, elég sokat dolgoztam, és most orrvérzés is jött. Mondtam, 30
