Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

az alkotó képzelettől, sőt az isteni képzelettől a fantáziálásig, és a politikai tervekig, kormányprogramokig ível. Színskálánk két szélére az isteni teremtést és a hatalmi tervezést tehetjük, ugyanakkor épp ennek a kettőnek a legaktívabb a viszonya a valósággal.

Isten teremtő képzelete a földi értelemben vett hatalommal egyáltalán nem él. Az ő szavai alapvetően teremtő jellegűek. Amennyiben elfogadjuk, hogy kezdetben vala az ige. Mert ez az ige eleve lét, nem absztrakció. Istennek e mellett nincs is szüksége hatalomra. Mert törvényekben beszél.

Az emberi nyelv nyomokban hordoz valamit ebből a teremtő erőből. De az isteni nyelv törvényei nem grammatikaiak, hanem fizikaiak és metafizikaiak. Ez a nyelv akkor nem ugyanaz, mint a mi nyelvünk? Egyik a másik metanyelve? Vagy kölcsönösen egymáséi? Beszélhetünk az angyalok nyelvéről? Vagy az csak a képzeletünk játéka? Odaképesztés? „Fölébe helyezkedtünk a beszédnek, ahelyett, hogy rá hallgattunk volna" - mondja Martin Heidegger Útban a nyelvhez című dialógusában.

A hatalom ellenben a terveit vagy a valóság törvényeihez kénytelen igazítani (reálpolitika), vagy megpróbálja rákényszeríteni akaratát a valóságra. Utóbbi esetben jön a voluntarizmus, az ötszáz százalékra emelt munkahelyi norma, a képzelet nélküli szolgairodalom, a sztálinizmus és végül a föllázadó tenger megkorbácsolása. Nincs olyan hatalomgyakorló, aki ne keverné ezt a két lehetséges cselekvési módot, kinél a sztálinizmus, kinél a pragmatizmus kerekedve felül.

A sztálinizmus itt nem tisztán történeti fogalom, hanem a képzelethez és a nyelvhez való viszony általános megnevezése. Mondhatnánk xerxészizmusnak is, a perzsa uralkodó után, aki a valóságot megbüntethetőnek (a tengert megkor- bácsolhatónak) vélte, vagy döbrögizmust is, aki a nevet eltörölhetőnek gondolta: „...a Lúdas név annyira fészket / Vert szívébe (...) Még a ludimagistert is ki akarta csapatni / A jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább / Rektornak hívatja magát s minden követőit". Nos mindez árulkodik a döbrögizmus, xerxészizmus, sztálinizmus mindenkori butaságáról is, hiszen a ludimagister szónak köze nincs a lúdhoz. A nyelv ironikus játékával tehát antisztálinista, antidöbrögista stb. Maga a nyelv neveti ki a döbrögiket. Mert a nyelv okosabb nálunk. Hiszen nemcsak a döbrögiket neveti ki, hanem, ahogy a korábbi idézetben panaszkodott a filozófus, a heideggereket is. De ha ennyire okos a nyelv, akkor nem lehet, hogy mégsincs különbség az angyalok nyelve és az emberi nyelvek között? Legalábbis ontológiai értelemben, „...minden emberi vagy isteni kézjegyhez kell (...) a név. Hacsak (...) a név nem az, ami eltörlődik az általa megnevezett előtt, s akkor a »kell a név« azt jelentené, hogy a név hiányt képez: hiányt kell képeznie, kell egy név, ami hiányt képez" - mondja Derrida a névről szóló esszéjében.

És így jutunk el az angyalok nyelvétől a pusztító képzelet fogalmához. Vissza tehát eredeti célkitűzésünkhöz: „az, amit mi »teremtő képzeletnek« nevezünk, nem egyéb, mint a képzelet odaadása: passzív teremtés. (Mellette a fantázia a képzelet bocsánatos bűne)" - így Pilinszky. De lehetséges-e a képzelet eredendő bűnéről is beszélni? Igen, ami nem más, mint a pusztító képzelet. Ami szavak szintjén félig ellentéte a teremtő képzeletnek. Nevezhető passzív pusztításnak is. Persze a teremtésnek nem a pusztítás az igazi ellentéte, hanem a végítélet. Ebből

152