Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

ajtót. Az én házam - az én váram: megszűnt; helyette a lakásunk tv-ablaka ránk világít, odaszól hozzánk, figyelmünket magára irányítja. A legmegnyugtatóbb „orvosság" ellene: a televízió kikapcsolása, az újságok nem olvasása. S közben csavard fel olvasólámpádat, vedd elő könyveidet, olvass, s így egy más világba kerülsz. És az se baj, ha zenét hallgatsz, régi lemezeid, kazettáid előveszed. S ha a zene átjár, ha a vers sorai hozzád szólnak: győztél, csodás boldog perceket, órákat szereztél magadnak. Szabó Lőrinc a Mozart hallgatása közben című versé­ben a zene tündérmámorát érzi, s azt a bölcsességet, hogy „Csak a derű óráit számolja", „Non numero horas nisi serenas!" Igen, ezt a költői üzenetet kellene megjegyeznünk: „Csak derűs órát veszek tudomásul!" A lengyel Kapuscinski is vall a világ szörnyű átpolitizálásáról, pl. a Lapidáriumban; Christopher Condon, a brit Financial Times tudósítója jegyezte meg, hogy határozottan túlpolitizált a magyar közélet. A magyar újságok, a média megszállottan ragaszkodik a politizáláshoz, és felfújja annak jelentőségét (Vasárnapi Hírek, 2004. július 11.). A külföldi tudósító szemével nézve kis változás van jó értelemben a pénzügyi-gazdasági témák előtérbe kerülésével. Bár csaknem reménytelen a politikától elzárkózni, távolabb kerülni, mégis meg kellene próbálni valamiféleképpen visszaszorítani ezt a túlpolitizáló, feles­legesen túlpolitizáló szemléletet. Tudomásul kell vennünk azt, hogy „Csillog a világ szörnyű arany-szennye". De mégis keressük a fényt, a meleget, a boldog órákat (mint Tóth Árpád írta). Szekér Endre (a) túltengő képzeletről Jacques Attali Pascal-könyvében a francia nyelv janzenizmusáról beszél. Ha pedig egy formálisan elsősorban teológiai kérdése­ket érintő gondolkodásmód a nyelv természetéből következik, vagy fordítva, kialakulásával a nyelvet a maga képére volt képes formálni, akkor láthatjuk, hogy a képzeletnek, mely ott áll a nyelv mögött és eszközkészletként a gondol­kodás mögött, elképesztően nagy a szerepe. Persze van-e olyan dolog manapság, ami el tud minket képeszteni? Dolog nem, de a képzelet mindig elképesztő. Vagyis inkább odaképesztő. Hogy ilyen szó nincs? De képzeleti irány van. Állandóan ebbe az irányba nézünk. Nem azt látjuk, ami van, hanem amit képzelünk. Nem valóságos közösségben élünk, hanem egy általunk elfogadhatónak vélt utópiában. Minden társadalomábrázo­lás utópia, vagy ami ugyanaz, ellenutópia. Csalás ez, vagy öncsalás? Valóság nincs, csak tények vannak, és a tényekből ez az odaképesztés gerjeszti a valóságot. A valóság maga az odaképesztés. Pilinszky ezzel kezdi A „teremtő képzelet" sorsa korunkban c. esszéjét: „Ha jól értem, Baudelaire élesen különválasztja a fantáziát a képzelettől. A fantázia a felület hígabb közegében, az álmodozás szabados kombinációiban raboskodik és tévelyeg. Ezzel szemben a »teremtő képzelet«, amennyiben kombinatív, kombinációinak analízis a neve, s az analízisben nyert fölismeréseken túl azt a végső, immár elemezhetetlen egyszerűséget törekszik elérni, ahová a képzelet csak a föltétien engedelmesség árán találhat haza." Érdemes a képzelet fajtáinak szétszálazását folytatnunk, hogy lássuk, egész szivárvánnyal van dolgunk, mely 151

Next

/
Oldalképek
Tartalom