Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
feleslegessé tesz-e berögzült kulturális mechanizmusokat? Egyedül vagy főként a „keresésé", az információ kiválogatásáé lesz-e a főszerep? Mindezekkel kapcsolatban természetesen folyik tudományos kutatás és társadalmi diszkurzus. De a kérdések a -»fejlődés szempontjából is föltehetők. Az említett tényezők hatására a változások, azon belül a nyelvi változások nem fogják-e vissza a „lendkereket"? Nem képzelhető el, hogy esetleg visszacsapódik a „lendkerék", mert az ember nem képes a további adaptációra?(-* lendkerék-hatás) Az agykutatók figyelmeztetnek. Szerintük az ember agyában még nagyon sok információ elfér, de a befogadás sebessége már nem növelhető. Freund Tamás (1999) így látja: „Az emberré válás után évezredeken keresztül párhuzamosan nőtt az agy befogadóképessége, kapacitása és a feldolgozandó információ mennyisége. Mára párhuzamos ollóvá vált szét. Az emberi agy felvevőképessége biológiai okból nem tud gyorsabban nőni. Mivel minden kapacitást leköthet a külső információk befogadása, nem tud figyelni a belső világra, amely az évezredes kulturális örökség hordozója." Ha ehhez hozzátesszük, hogy a logopédusok egyre több beszédhibást találnak (talán nem csak kenyér- keresetből), hogy egyre több a funkcionális analfabéta, a diszlexiás (diszgráfiás, diszkalkuliás), hogy nyelvek és nyelvváltozatok szorulnak vissza, általában a biológiai sokféleséggel párhuzamosan csökken a kulturális sokféleség; hogy már nemcsak egyszerűen —*■ képernyőnemzedékről van szó, amely információit, ideológiáit stb. szinte kizárólag a médiából szerzi, hanem megjelent a „netnemzedék", s vele együtt az „intemetfüggők" és „internetidióták" (Roska Tamás „internet- butuskákról" beszél) nemzedéke, egyre több az időskori, sőt egyre fiatalabb kori elbutulás, amelynek az okát nem tudják... - akkor van min elgondolkodnunk az emergenciát, a kiemelkedést, esetleges mellékhatásait illetően. Az autizmust külön is kiemelném, mert Tomasello példázatában az autizmus úgy szerepel, mint az emergencia gátja. A fő kérdés tehát az, hogy terápiára van szükség, vagy egyáltalán az emberi élet, a kultúra, illetve a kultúrához való viszonyunk újragondolására. Tudom, hogy ez a legnehezebb. Balázs Géza L leg- Nem tudom, sajtóhiba volt-e a szerkesztők, Fűzi László és Pintér Lajos által aláírt felkérő levélben, vagy szándékos különírás a 2005 nyarára időzített tematikus folyóiratszám tervezett (képletes) címében: fölös legek könyve. (Kiemelés tőlem, I. M.) Számomra mindenesetre ötletadó alak, ebbe kapaszkodom bele. Mellesleg megemlítem, hogy örömmel olvastam: nem felesleget, hanem fölösleget írtak a közös gondolkodásra hívó levélben. Mert ha az előbbi formát használták volna, akkor helyesen bizony a felesleg alakot kellett volna leímiok! íme máris egy fölösleg: beszélt nyelvünkben a sok kiejtési, hangsúlyozási hiba! De vissza a „fölös legek könyve" gondolatához! Bizony, fölöslegesen élünk a LEG-ek között. Késztetnek, szorítják életünket az állandóan sulykolt, szinte minden téren kikényszerített (sokszor inkább csak vélt, mint valós) „csúcsteljesítmények" hajszolására buzdító felhívások. Tévútra viszik szemléletünket, megnyomorítják életünket az efemér sikerekre késztető jelszavak, elvárások, „feladatok", az elérendő ideálokat kifejező lehetséges LEG102
