Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
jainak hatékony megoldására, szó lehet arról, hogy némely politikai erőközpont egyszerűen manipulálni kívánja a közvéleményt. A virtuális politizálás indítékainak és mögöttes terének felderítése elfogulatlan (tehát pártpolitikai előfeltevésektől mentes) és alapos (tehát tudományosan korrekt) elemző munkát követelne. De hát hol van az a politikai elemző műhely vagy intézmény, amely e két kritériumnak meg tudna felelni? Mindezt, amit eddig állítottam, a hazai közéletnek két olyan eseménysorával szeretném példázni, amely a mögöttünk lévő fél esztendőben (2004 decembere és 2005 márciusa között) alaposan felforgatta a közéletet, és uralma alá vonta a közéleti diskurzusokat. Az egyik a decemberi népszavazás, a másik az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala. Mindkettő (legalábbis az én véleményem szerint) olyan közéleti „gumicsontnak" bizonyult, amely a közfigyelmet lekötve, a politikai energiákat felemésztve olyan közéleti kérdések és tennivalók elől szívja el a levegőt, amelyek megoldása, elvégzése mind sürgetőbb. Gondolok például az európai integrációból eredő feladatok alaposabb megközelítésére, a hazai mező- gazdaság gondjainak valódi orvoslására vagy éppen a határokon túl élő magyar közösségek valódi (és nem retorikai szintű) nemzetpolitikai és európai uniós integrációjának előmozdítására. A decemberi népszavazás, amely az úgynevezett kettős állampolgárság ügyét kívánta volna rendezni, mint ismeretes, kudarccal végződött, és ennek a kudarcnak az volt az igen kedvezőtlen következménye, hogy a kisebbségi magyarságban megrendült az anyaország (az anyanemzet) határokon átívelő szolidaritásába vetett bizalom. Ugyanakkor szinte érezni lehetett, hogy a népszavazás eleve sikertelenségre volt ítélve, egyrészt előkészítetlensége, másrészt következményeinek homályban hagyása, mindenekelőtt pedig amiatt, hogy mind a javasolt „igen", mind a javasolt „nem" eleve pártpolitikai színezetet kapott. Maga a népszavazás ezért egyértelműen kártékony szerepet játszott, helyette a parlamenti pártok valamiféle megegyezésének kellett volna a kettős állampolgárság jogintézménye által megcélzott rendezést kialakítania. A népszavazás „gumicsontja" által szereztünk magunknak egy fájdalmas erkölcsi sérülést, ráadásul elköltöttünk három és fél milliárd (mások szerint nyolc-kilenc milliárd) forintot egy politikai kudarcra, holott ebből a pénzből hatalmas segítséget lehetett volna adni a kisebbségi magyar közösségek intézményeinek, mindenekelőtt új intézmények létrehozására. A másik „gumicsont" az ügynöklisták mindinkább burjánzó terjedése és a velük kapcsolatos nyilvánvaló (csak éppen a nagyközönség számára kevésbé értelmezhető) manipulációk. Február végén, március elején szinte naponta kerültek fel az internetre jobbára ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen listák, olyan nevekkel, amelyekről a legnagyobb rosszindulattal sem lehetne elképzelni, hogy viselőik titkos szolgálatokat tettek volna a kommunista rendszer állambiztonsági szervezeteinek. Gondolok például az egyházi élet igen sok kulcsszereplőjére, közöttük személyes jó ismerőseimre, akiket évtizedeken keresztül tanultam meg tisztelni. Azt természetesen nem vitatom, hogy a múltat rendbe kell tenni, és ennek része az is, hogy az állambiztonsági szolgálatok múltbeli tevékenysége ne legyen elrejthető a nyilvánosság elől. Mindazonáltal ellenőrizhetetlen névsorok 78
