Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

Térjünk vissza a szó történetére. Föl, fel, valaminek a felső része, azaz amivel kiemelkedik, amivel (például egy tömegben) láthatóvá, azonosíthatóvá válik. Ez nem fölösleg még, valaminek a fölseje nem kiegészítő része valaminek, nem pótléka, különös tekintettel a főre, az arcra, a homlokra: az ő (vagy az én). Önmagában azonban kevésnek mutatkozott, szükségessé vált grammatikailag markánsabbá tétele; és ekkor következett be a határátlépés. Az elég(séges)ből fölös(leg) lett. Ami már nem az azonosítást, az én-tudatot szolgálta, hanem másokkal, másikkal szemben megformált /ö/sóbbségi tudatot. Hogy nemcsak az elégre telik, hogy nem pusztán a megkülönböztetés célja a felső rész, hanem onnan le lehet nézni, meg lehet mutatni, hogy mások irigyelhessék a szükségtelenül sokat. Irigyeljék az összegyűjtött, felhalmozott (anyagi) javakat (amelyek a tulajdonosoknál sosem fölöslegként jelentkeznek), irigyeljék az örökölt vagy munkával megszerzett szellemi javakat (amelyek fölöslegére rámondhatják: egy kerékkel több van neki). A Bibliában a bőség, ínség, fölösleg előbb képes beszédben hangzik föl, a fáraó álmodik a hét kövér és a hét sovány tehénről. József fejti meg álmát, hét bő, majd hét szűk esztendő következik. „A föld hét éven át bőségben termett. O összegyűjtött készletül minden fölösleget, ami Egyiptom földjén adódott és a városokba vitette. Minden városba behordatta a körülötte fekvő földek termését. József tehát fölhalmozta a gabonát, mint a tenger fövenyét, olyan mértékben, hogy le is mondott a megméréséről." A fölöslegből áldás származott, a gazdaságtervezés dicsérete, a gazdasági vezető bölcs gazdálkodása, amellyel szembeállítható az a hiánygazdaság, amelynek Európa keleti fele jó darabig elszenvedője volt. A 'fölösleg' nem elbizakodottá tette Józsefet, hanem lehetővé vált számára államférfiúi erényeinek gyakorlása. Errefelé mutat Thomas Mann mitológiai regénye, az ótestamentumi tárgyú tetralógia. A fölösleg megszerzése máskor a megkísértettség egyik változata. Ki az, aki úgy érzi, hogy elég? Ki az, aki megáll, hogy ne legyen fölöslege? Kit ne kísértene a gyűjtés, a halmozás, a tárolás szenvedélye? Kit ne csábítana a fölösleg olykor talmi csillogása? A fölösleg birtoklása? Annak tudata, hogy van, ami a másiknak nem jutott? Vajon a fölöslegből következik, onnan magyarázható-e a „bőség zavara"? És zavar-e ez a bőség? Vagy a fölösleg okozna zavart? Mert a fölösleg az elegendővel szemben mintha aránytalan volna és diszharmonikus, mértéktelen és nehezebben elgondolható. Ugyanakkor a fölösleg biztonságot ad: nem szükséges takarékoskodni, számítgatásokba kezdeni, hiszen a rendelkezésre álló mennyiség több mint a szükséglet. Lehetővé teszi a pazarlást, a gondtalan, a fényűző életet. Talán ebben jelölhető meg az ok, hogy miért törekszenek oly sokan a fölöslegre, a szükségesnél (jóval) többre. Mert a fölösleg birtoklásának tudatában többnek, de nem fölöslegnek érzik magukat. Mindezeket újragondolva kísérlem meg ismét fölsorolni, miben, mi által, mi végett mutatkozhat fölösleg, s ezek minősítése miféle megosztódásokhoz vezethet:- könyvkiadók: a szükségesnél több; egymással vetekedve a szerzőkön takarékoskodnak, a könyvek közönséghez juttatásában olykor nagyon kevéssé érdekeltek, hiszen a pályázatokon szerzett pénz a kockázatvállalástól mentesíti őket;- képviselők: főleg terméketlen vitákkal foglalatoskodnak, meg azzal, hogy kimutassák, az ellenpárt hol csal, lop, tönkretesz...

67