Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
EU-bővítés Úgy tűnik, távlati terveiben az Unió nem tartja elképzelhetetlennek Ukrajna csatlakozását. Erről nekem Woody Allen mondása jut eszembe: „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik még engem is elfogadna tagjának." Balia D. Károly európázás Új fogalmazási, szóalkotási kísérlet arra, hogy valaminek a feleslegességét feltárhassuk. Felesleges Európával takarózni is, fenyegetőzni is. Mi is európaiak vagyunk igen régóta, bár az utóbbi fél évszázad kétségtelenül eltávolított kissé tőle bennünket. Az Európai Unió - az más, az nem felesleges. A lehetőség lenne végre arra, hogy a szintén felesleges -* köldöknéző búsmagyarságunkat örökre elfelejtsük. Csatári Bálint s E én könyvtáram A sorozatokkal nem lesz gondja, hitte elsőre. Nagy test, nagy élvezet. A sorozatokat egyben megtartja, vagy egyben száműzetésre ítéli. A tévedés azonnal, az első sorra kerülő sorozatnál - ÉN KÖNYVTÁRAM (Móra) - kiderült. Hogyan bánjon, bánhatna egy könyvsorozattal, amit anyja rendelt neki, csak és kizárólag neki, hogy a korábbinál is radikálisabban a könyvtárszobába zárja? Mit szól a világ, ha A volokalamszki országút, Az éneklő kutya, és a Poe- val, Whitmannal való első találkozása a pincében hever? Nem döntött menetből. Amíg össze nem gyűlik a teljes meglévő a sorozat, a másik szoba kettős sorai is tárolnak néhányat, új dombocska. Sarkos, megfakult, kopott, színes szövethuzattal, agyonolvasott domb. A negyedik. Onagy Zoltán élvezze A férfi két táskába pakolt. Nagy táskába. A pincejárást úgy szervezte, hogy odalent két külön hegybe tornyozza az évek alatt a résekbe, hézagokba betuszkolt regényeket, vers- és novellásköteteket. A visszatérőt, várólistást, fontosabbját, egyikbe. Hulladékát, a soha el nem olvasandót, és soha eztán el nem olvasandót másikba. Tudta előre, képtelen visszaállítani a festés-burkolás előtt alapállapotot. Legutóbb is így volt, hiába a szilárd elhatározás. Meg aztán minek is. A két, néhol három sorban álló könyvek közül soha nem találta a keresettet. De nem volt megoldás, miképpen oldja meg az esetenkénti dühöngést. Akinek ennyi könyve van, akinek csak könyve van, keresgessen. Szívjon. Nyaljon. Élvezze. Onagy Zoltán érdekellentét Szerencsére a legtöbb kellemetlenség és fölösleg nem érdekellentétből adódik, csak rutinból. Nekem nem érdekem, hogy X (kiléte talány, tehát talán ipszilon, talán iksz, nagy vicc, ah! A vicc is fölösleg? nem tudom) mit mond, meg hogy eleve válaszra kötelez. Az az X, aki olyan mesterien tudja önkéntelenül is kihasználni egy helyiségrendszer rossz akusztikáját, a maga 49