Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

c cédulák A polcokról lekerülő könyvekben nem mindig maga a mű érdekes. Érdekes persze, mit keresnének itt, ha nem volnának érdekesek, de sokkal izgal­masabbak a gyerekeknek íródott, huszonéve készült fölszeletelt franciakockás cédulák. Hogy csak kinyitják az adott regényt, verses- vagy novelláskötetet, apjuk helyből eligazítja őket vonulat, technika, szövetségi viszonyok tekinteté­ben. Azazhogy, ki hová tartozik, melyik garnitúra felkentje, hogy a fiúknak ne kelljen könyvtárazni, kutatni a múltban. A korban szó sem lehetett internetről, hasonlókról. Még telefon se. Akkoriban még kétségei voltak, hogy az iroda­lomból valóban csak éhen lehet halni. Nem hitte, hogy a mecenatúrát biztosító gazdag kereskedőasszony feltétlenül a libacomb kelléke, pártos hátvédsor, lehe­tőleg nagyon jó természet és még jobb cimborák a szakmából. Ma már nincsenek kétségei, ha látná, novellába, regénybe ül a gyerek, bármelyik, el is tömé a kezét. És bár a cédulákat kigyűjti a könyvekből, fonott kenyereskosárba dobálja, szépen halomba gyűlik, türelme nemigen van hozzá, hogy a régi, még olvasható kéz­írást olvassa is. Nem tudja, mi történjen velük. Fölös munka? néz a kosárkára. Meglehet. Meg is lehet, nem is lehet meg, hogy meglehet. Onagy Zoltán cégér Valamely mesterség jelvényeként használt, rendszerint a műhely vagy az üzlet bejárata fölé függesztett tárgy vagy címerszerű ábrázolat. Használata az életből ma már kikopott. De a szólás él még: Jó bornak nem kell cégér. -* reklám Tüskés Tibor cím- és rangkórság Az érvényben lévő köztársasági alkotmánnyal ellentétben, az örökölt, feudális elnevezések és rangok, valamint az adományozott címek (gróf, báró, prior, lófő, vitéz stb.) rendszeres használata az élet minden terüle­tén, a társadalmi nyilvánosság fórumain is (kötelező megjelenés: „kis magyar díszben"); a társadalmi kapcsolatok megválogatása ugyanezen az alapon. Bevett formája, hogy mindenkit a család által valaha vagy saját maga által, akár évtize­dekkel korábban elért, legmagasabb funkció alapján nevezünk meg. Az eljárás előnye, hogy felment a közelmúlt és a jelen teljesítményeinek és társadalmi hely­zetének értékelése alól. Innen van, hogy Magyarországon a legmagasabb az egy m2-re eső miniszterelnökök, elnökök, vezérigazgatók, tábornokok stb. száma. Kerényi Ferenc Cs családmitológia (szoc-priv.) része a nemzeti mítoszok összességének, a törzsi mito­lógia alapsejtje; delíriumos átéltsége a nacionalizmus egyik forrása lehet; családi belterjes beszédmód, amelyet motivikus ismétlődések, toposzok, metaforák és állandó jelzők alkotnak: „nevezetes család vagyunk", „felnéztek ránk" („ellentétben veletek", „nem úgy, mint rátok", „mindig is furcsa család voltatok", „veletek nincs minden rendben"). A „szent anya"-szerep: a jámbor családanya mint eszményi képzet (meg sem közelítheted). A mértéktartó apa képe: „imádta anyát" („a halála 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom