Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Fried István: Márai Sándor és a francia irodalmi kontextus
Telegoneia című kiadványt."30 Nem sokkal ezután elkészült a Béke Ithakában című regény, addig azonban Márai nemcsak olvasmányairól jegyzett be naplójába, hanem élete drámai fordulatairól is. Útlevelének érvényessége lejárt, és Madame C. magasrangú diplomata férjének segítsége volt szükséges ahhoz, hogy ne utasítsák ki Itáliából, ne küldjék az emigránsok számára fenntartott „táborba" a magyar írót és feleségét.31 Ez a Madame C. aztán a naplók egyik fontos személyisége lett. Még az 1930-as esztendőkben ismerte meg Márai Budapesten, 1945 utáni budapesti látogatásakor ismét találkoztak. A diplomatafeleség, leánykori nevén Paulay Erzsi, a Nemzeti Színház örökös tagja, a legendás színházigazgató, Paulay Ede leánya, aki a szép karriert befutó Vittorio Cerruti (1881-1961) felesége lett, s akiknek Elisabetta Cerruti néven megjelent önéletrajza (az 1952-es londoni kiadás címe: Ambassador's Wife: A követ felesége) több nyelven jelent meg, és betekintést engedett nem csupán a diplomata házaspár különböző országokban szerzett tapasztalataiba, hanem érzékeltette, miként alakult egy magyar színésznő élete, midőn reprezentációk asszonyaként kellett szolgálatot teljesíteni. A budapesti palotát birtokló olasz-magyar házaspár a világháború után az egykori lakhely romjait látta viszont32 (hasonlóan Márai Mikó utcai házához), majd Itáliában élve több ízben voltak Márai segítségére, illetőleg a naplóbejegyzések szerint sűrűn fordult meg a posta Róma és Nápoly között. Madame C. mellett az alábbi, már részben feltárt, történet főszereplője T., a művészettörténész, akiben Tolnay Károlyt, a Charles de Tolnay néven világhírűvé lett Michelangelo-kutatót tisztelhetjük. Tolnay ismerte Márai munkásságát, és talán ebben lelhetjük meg annak magyarázatát, miszerint levélben kereste meg André Gide-et, a friss Nobel-díjast, terjesztené föl Nobel-díjra az emigráns magyar szerzőt.33 A naplójegyzetek közük Gide válaszát, amelyet a Tolnay-hagyatékból publikált és fordított le Lackó Miklós, de az alábbiakban Pataky Virág fordításában a naplóbeli francia közlés magyar változatát írom ide: „(1949. szept. 29.) Tisztelt Uram! Szívből támogatom a kezdeményezését Máraival kapcsolatban, akinek munkásságát továbbra is élénk érdeklődéssel figyelem. De legyen óvatos jóindulatú buzgalmában. Tudja, a Nobel-díj bizottság esetében nincsenek szigorú értelemben vett jelöltek. Amikor a skandináv bizottság engem javasolt, azt a tanácsot kaptam [Olvashatatlan szó, a napló közlése], hogy óvakodjam mindennemű közbenjárástól és befolyásolástól - az csak ártana. Sőt határozottan kértek, hogy lehetőleg ne tudjak semmiről. - Ráadásul elképzelésem sincs, kinél járhatnék közben. Mindazonáltal, alkalom adtán, kérem, biztosítsa Márait őszinte rokonszenvemről, és adja át neki baráti jókívánságaimat. Szívélyes üdvözlettel, André Gide. T. S. V. P.= Fordítson! Lucien Maubry - 137 Boulevard Raspail - állandó kapcsolatban áll a Nobel-bizottság tagjaival. Tőle kaphatna tanácsot, ha felkeresné [ezt a szót áthúzta, helyette:] beszélne vele a nevemben." Madame C. megható (ez Márai szava) levél kíséretében juttatta el a közös akciónak ezt az eredményét (Dr. O. a harmadik személy); Márai mértéktartóan kommentálja, hogy „A Garrenek műve" „minden, amit - a Nobel-díj birtokában le tudnék tenni a világ elé, s ez a könyv nem tökéletes." Majd: a Nobel-díjat megkapták „elsőrendű írók, aztán Sincleir Lewis, aki ponyvaíró, s három év előtt egy chilei költőnő, akiről sem azelőtt, sem azután nem hallott senki; megkapta Grazia Delleda(!)... s aztán Gide, Eliot, Mann." A díjat kapottak közül Babitsot és Móriczot hiányolja. Gide-ről: „Gide, akit személyesen nem ismerek, a »Revoltés« óta emlékezik reám, s nagyon igazi, gidei, őszinte és jóleső, amit ír."34 Lehet, hogy Gabriel Marcel egykori Zendülők-ismertetése, aminek időpontját Márai emlékezetből 1933-ra teszi, hozzájárult az olvasás nem múló hatásához. Míg Marcellel a genfi értekezleten (volt róla szó) találkozott, ezúttal Gide személyes ismertségét tagadja. Itt jegyzem meg, hogy Gabriel Marcel előszavát Katherine Mansfield francia nyelvű 102
