Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Fried István: Márai Sándor és a francia irodalmi kontextus
Fried István Márai Sándor és a francia irodalmi kontextus (Márai világirodalmi környezetéhez) Péguy azt mondta, egyes írók testükből tépik ki a szavakat, mások a felsőkabátjuk zsebéből húzzák elő a szükséges kifejezést, könnyű és természetes mozdulattal. (Márai Sándor: Panoptikum)1 Márai Sándor (világ)irodalmi műveltsége és regényírása meghatározó pontokon mutat (olykor rejtett) összefüggéseket. Nemcsak naplóinak sorozata számol be olvasmányairól, könyvtárazásairól, hanem jórészt föltáratlan, noha immár bibliográfiába foglalt publicisztikája is2. Arról nem is szólva, hogy a kutatás a valóban kézenfekvőnek tetsző irodalmi érintkezésekről sok lényegeset mondott el; így Thomas Mann, Kafka, Ortega y Gasset és mások (a Zendiilőkkel kapcsolatban Cocteau3, jóllehet ez utóbbi nem oly kézenfekvő, mint első pillantásra kitetszenék) jelenlétéről Márai gondolkodásában több szó esett, nemzedékének és talán a magyar XX. század első felének spengleri ihletése Márait sem kerülte el, mindezek ellenére a nem kevés joggal németes tájékozódásúnak tartott, feltételezett Márai-világirodalom-képről még messze nem tudunk eleget. Sőt: viszonya a francia kultúrához alaposabb föltáró munkát igényel(ne). Mindenesetre megfontolandó, hogy míg német nyelvű tevékenysége több kutatót, disszertációkészítőt vonzott, az általuk föltárt anyag közkinccsé lett, s a Márai-életmű homályos pontjait segített földeríteni, a francia világhoz fűződő viszonyáról jóval szerényebbek ismereteink. Kérdés: a németországinál terjedelmesebb időszakot átfogó franciaországi időzés az 1920-as esztendőkben nem vezetett-e legalább oly sokrétű és érdekes irodalmi érintkezésekhez (vö. a Sértődöttek első kötetével), mint a jóval rövidebb lipcsei, frankfurti vagy berlini. Igaz, a bécsi modernség szövegei Márai gondolkodását számottévő mértékben határozták meg4, Kosztolányihoz hasonlóan értékelte és fordította (például) Schnitzlert; a rokoni közvetítéssel erősített bécsi kontaktusok5 és a Thomas Mann polgárfelfogásával egybevethető/szembesíthető Márai- művek értelmezése azonban a kutatást (az enyéimet is) kissé eltérítette a helyenként legalább oly nyilvánvaló, ám amennyiben nem oly nyilvánvaló, föltárható, föltárandó francia érintkezések elemzésétől. A kutatás problematikus voltáról annyit azért illik előrebocsátani, hogy egyfelől Márai önértelmezéseit ugyan illik komolyan venni, ám „adatait" nem árt ellenőrizni, másfelől a naplókból, a publicisztikából megfelelő óvatossággal lehet csak visszakövetkeztetni, hiszen írónk akarva-akaratlanul zavarja össze az évszámokat, az információkat, és ahhoz, hogy következetes munkával hozza létre a Márai-szerzőt, a Márai-image-t, rekonstrukciója nem csekély ön-stilizálással jár együtt, „fejlődési" folyamatának leírását olyképpen alkotja meg, hogy az életmű-magyarázatként is szolgálhasson.6 Aligha tagadható, hogy a XX. század első évtizedeiben Péguy írásművészete, korai halálával megpecsételt (írói) sorsa azok közé a nemzedéki élmények közé tartozott, amelyekben Márai is osztozni látszott, legalábbis ezt igyekezett írónk hihetővé tenni. A kurta utalásból azonban nem tudható meg, hogy itt Péguy élete, világnézete vagy írói stratégiája tette-e Márai előtt rokonszenvessé, a készülődő szerző példaképek között válogatott, olvasmányaiból különféle eszmék és szerzők példája vált számára követhető95
