Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Szekér Endre: A Mikó utca gesztenyefái (Márai és a természet)

repülés Rómába." De lassan visszaszorulnak az utazások, kevesebb a naplóban feljegyzett úti élmény, természeti szépség. Inkább könyveit veszi elő: Crocét, Aranyt, Krúdyt, Thomas Mannt, Proustot, Poundot, Tolsztojt, Kosztolányit, Szolzsenyicint stb. Azt hisz- szük, hogy kb. 1970-től változik Márai naplóinak szemlélete, és különösen megváltozik Lola betegsége, halála, nevelt fia, János elvesztése, Géza öccsének elhunyta stb. kapcsán. Betegségekkel küszködik, közel érzi magát a halálhoz. Majd revolvert vesz. Készül a végzetes tettre. „Már nincs senkim," állapítja meg.

Még örömmel fedezi fel újra meg újra a salernói tájat, a nápolyi utcákat, Capri varázsos vidékét, az „égő nyár" pillanatait. Az alkonyat kékes-rózsás színei, különös ködfátyola, a hegyek vonalai, a domboldal rajzának elmosódása - „mint Tumer és Monet »absztrakt« képein." A svájci rend, tisztaság tetszik neki, de életformájuk már nem. A gazdag és gondtalan Svájcban kevés az író (Dürrenmatt, Ramuz). „A tiszta, pormentes svájci levegőből hiányzik valami: talán a Szent Nyugtalanság, az örök ózon." És észre kell vennie, hogy Európában is sok minden változott, olykor talán a „civilizáció is lesüllyedt." Csalódásait így fogalmazza meg: „Ha az utas hosszabb távoliét után messziről, például a Pacific partjáról most visszatotyog Európába, úgy érzi, nem annyira finnesedett, mint inkább balkanizált Európa fogadja. De az öszvérhajcsárok Mercedesben ülnek." (Napló, 1979) Még örömmel jegyzi fel naplójába a szépséges tropikus pálmát, de fájón vall a hatalmas fa barbár kivágásáról. („A rönk úgy hevert a teherautón, mint Julius Caesar teteme a szenátus lépcsőjén...") Örömmel üdvözli a San Diegóba visszaérkező fecskéket, a márciusi jeges szelet a „maffia orgyilkosának tőrszúrásához" hasonlítja. Olykor a természet már csak hasonlatként él, olvasása közben: „Néha Balassi. Mintha csikorgó hóban szánkóval utaznék valamilyen füstölgő kémény irányában, ahol magyarok élnek." (Napló, 1985)

„Itt most pihenj meg, ülj a járdaszélre, / A Gránit-lépcső itt zuhan a mélybe. / Az ablak előtt, nyári reggel, boldog / Fényben itt lengtek a gesztenyelombok. / Az ablak mögött regényt írtál, ájult / Másodpercekben az ég is kitárult. - / Itt voltál költő, sírtál, térdrebukva - / Nézz jól körül. Ez volt a Mikó utca..." (Verses Könyv 1944-1945)

A Föld, Föld!... című emlékezéskötetében hosszan vall a Mikó utcai gesztenyefákról és azok fájó elvesztéséről. A háború bombái, ágyúgolyói széttépték a gesztenyefákat. A szép, dús fák hófehér és rózsaszín gyertyáit sohasem tudja elfelejteni. „Volt valami súlyos, teljes, eleven ebben az utcarészben, az ifjúság, a férfikor, az ármány és szerelem, a becsvágy, csalódás és kielégülés meleg lélegzete járta át a sűrű lombokat. De ebből sem maradt semmi."

„Zsugorian még számbaveheted / A Mikó utca gesztenyefáit, mind a hetet, / És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet, / És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet, / És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk, / Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk? / íme, por és hamu vagyunk." (Halotti beszéd)

83