Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Kerényi Ferenc: Drámairodalmunk kérdései a Pesti Magyar Színházban
tudnak jogdíjat fizetni. Végül kezdeményezték egy vegyes, írókból (de nem drámaírókból) és színészekből álló drámabíráló bizottság felállítását. Az ötödös rendszer azonban csak 1843-ban, Bartay Endre bérlőigazgató alatt változott meg százalékos szisztémára. Az utóbbi témában viszont az írók nyitott kapukat döngettek: 1840. augusztus 9-én megalakult az akadémikusokból és színészekből álló drámabíráló bizottság. A Pesti Magyar Színház lett az egyetlen intézmény, ahol az író tudta, mire számítson. Szigligeti Ede 1840. május 31-i ősbemutatójának, a Micbán családjának elszámolása például így festett: „Jövedelem a' napi czédula szerint Casino-páholy tudós [.] társasági páholy] 1000 [váltó] ft 25 10 1035 Költség a' napi czéd[ula szerint] 6 ft 20 kr[ajcár.] Világítás 40 _____________________46 ft 20 kr. 46 ft 20 kr. 988 ft 40 kr. Mellynek egy ötödé azaz 197 ft 44 kr. [ajcár]. váltóban a' Szerző Szigligeti úr' részére írói jutalom fejében assignálódik. Költ Pest június 11.1840. Felvettem Nyáry Szigligeti m[anu] p[ropria]." (Akkoriban egy váltóforint 60 krajcárból tevődött össze; „czédulá"-n pedig a napi pénztárbizonylatot értették.) Ami a megegyezéses tételeket illeti, a választmányi jegyzőkönyvekből és iratokból megállapítható, hogy a romantikus nagyoperák szövegkönyveinek fordításáért általában 150 váltóforint járt. Ennyit kapott a szorgalmas Jakab István Halévy A zsidónő, Mercadante Eskü, Bellini Beatrice di Tenda című operájának átültetéséért; Deáky F. Sámuel Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának librettójáért valamivel többet: 162 váltóforint 30 krajcárt. Az 1839. április 29-én bemutatott első magyar vígopera, a Csel partitúráját Bartay Endre zeneszerző ajándékba adta - igaz, mindössze két előadást ért meg. Jakab István a szövegkönyvért 200 váltóforintot kapott. Zenés bohózatok, paródiák fordításáért 25 és 100 váltóforint közötti összegek szerepeltek; Munkácsy János az általa írt eredeti, Tündér Ilona című zenés tündérbohózatért (négy előadásával bukásnak számított) 1838-ban 30 váltóforintot kapott egy összegben. Mivel a vármegyei működtetés esztendeiben az igazgatóválasztmány fenntartotta magának a repertoárépítés jogát, ezzel magára vállalta a drámabírálat minden nyűgét is. Az első évben a választmány erre alkalmas, művelt tagjai, Fáy András, Rosty Albert operafelügyelő és Bajza József igazgató bíráltak. A szerzők szerint persze túlságosan lassan, amint azt a Természet című folyóirat 1838. évi 26. számában nyilvánosan is felpanaszolták. A választmány azonban megvédte a hármast, sőt, az 1838 júniusában lemondott igazgató, Bajza József további alkalmi drámabírálói foglalkoztatását is kérlelte. Ennek ellenére a helyzet ekkortól romlott: Bajza távozásával a két másik véleményező sem folytatta a munkát, így (1838. június 29-től) a választmányi tagok egymás között osztották el, két személynek kiadva az olvasandó drámákat. Nyáry Pál vármegyei főjegyző, Bállá Endre választmányi jegyző, vagy akár az 1838 augusztusa és 1839 januárja közötti másodelnök, gr. Ráday Gedeon tájékozottak lehettek közigazgatási és jogi kérdésekben, ám a drámabírálat nem tartozott erős oldalaikhoz. (Közülük Nyáry és Ráday rövid ideig 73
