Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Varga, Krzysztof: Bildungsroman (Pálfalvi Lajos fordítása)

rált öngyilkosságok többszörösét követték el, lakói mégsem gondoltak a halálra, csak a kávéra. A reggeli kávézásra, amikor az ablakból nézték az utcát tisztára mosó esőt vagy a pocsolyákat kiszárító napot, az eget elsötétítő viharfelhőket, a közeledő hófelhőket. Az érkezés után és távozás előtt megivott munkahelyi kávéra, vagy arra, hogy útban hazafelé beülnek egy kávéra valamelyik ismerősükkel egy presszóba vagy bisztróba. Nem nagyon gondoltak a halálra, mint ahogy arra sem, hogy ez a város egyszer talán megszűnik létezni, de rájuk személy szerint egész biztosan ez vár, míg a kávé nagy valószínűséggel tovább létezhet. A kávéhoz ásványvizet ittak, krémes süteményt ettek, zenét hallgattak, regényt olvastak. Szabad estéiken moziba jártak. A film után betértek egy kávéra a presz- szóba, elüldögéltek, cigarettáztak, a kései időpontban már kihalt utcákon tett sétával fejezték be az estét. Mielőtt lefeküdtek volna aludni egyedül vagy a szeretőjük, hitvesük mellé (bár a válási statisztikák is ugyanúgy rekordokat döntögettek, mint az öngyilkossági adatok), egy pillanatig (nyilván inkább hosszabb, mint rövidebb ideig, mert koffeintúladagolás után nehéz elaludni) elmerengtek az életükön, vagy legalábbis a legújabb munkahelyi, netán egészségi problémákon (mert, mint a riasztó statisztikai adatokból kiderült, a város lakóinak egészségi állapota tragikus, sőt katasztrofális volt). Aztán sokuk öngyilkosságot követett el. A legközelebbi két utcában és a munkahelyen elgondolkodtak azon (amikor koszorúra gyűjtöttek), mi lehetett az oka. Emlegették az unalmat, a magányt, a frusztrációt, a szerelmi csalódást, és talán még néhány más valószínű indokot is felsoroltak, de sosem vizsgálták a metafizikai kontextust. A statisztikát nem szabad becsapni.

Béla tudott a statisztikáról, figyelmesen olvasta a napi- és hetilapokat, nézte a tévéhíradót, hallgatta a recsegő Kossuth rádiót. Ismerte a statisztikusok fáradságos munkájának eredményeit, tudta, mit tehetnek ezekhez hozzá a szociológusok, a rendőrség és a városi hatóságok emberei. Az égvilágon semmit. Legalábbis semmi értelmeset. Akkor hát mire háríthatják a bűnt? A finnugor génekre, hisz a hasonló helsinki statisztikák rádöbbentenek, mekkora csapás Finnországban az öngyilkosság? Finnországban sötét van, hideg, ijesztőek a hatalmas térségek, itt meg világos van, meleg, és semmi sincs messze, bár sokan úgy tartják életben az utazás mítoszát, hogy képesek egy egész napot rászánni arra, hogy eljussanak Budapestről Veszprémbe, mintha legalábbis ezer kilométerre lenne. Egyébként is, van még valami a két-három hasonló szón kívül, ami összeköt? És az miért pont az öngyilkossági hajlam lenne? Béla sose érezte úgy, hogy hirtelen öngyilkos gondolatok törnének rá. Ellenkezőleg, állandóan vitalitásról árulkodó gondolatai támadtak, ezek egy idő után, mihelyt elérte azt a kort, amikor már tényleg komolyan el kell töprengeni a halálon, egy szatír gondolataivá váltak. Ezért ragasztotta tele nagy mellű meztelen nők képeivel (mindig vízparton domborítottak - stégen álltak, vitorlás árbocába kapaszkodtak, homokban térdeltek a strandon) a szekrényajtók belső oldalát, ezért tartott szexújságot a fe- hémeműs szekrényben. Megfordult az utcán a nők után, figyelte provokatív mozgásukat a tévében. Na és ott volt a sport. Hisz nemcsak az öngyilkossági statisztikákat ismerte, hanem a futballmeccsek eredményeit is, több évre visszamenőleg. Emlékezett a fiúkra az „aranycsapatból", megmutatta őket a fényképe14