Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Körmendi Lajos: A korhely bojtár; A szabadságharc tüzértisztje
Ült a lován, vonult a sereggel Poroszlón át Tiszafüred felé. Egyre rosszabbul volt, de nem emiatt aggódott, sokkal inkább attól tartott, hogy esetleg felismerik férje füredi rokonai. Idegesen léptetett az utcán, igyekezett takarni az arcát. Már-már fellélegzett, amikor váratlanul meglátott egy markotányos lányt, a karcagi Bene Erzsókot. A sebesült úgy érezte, mintha a villám vágott volna belé, de hamar visszanyerte önuralmát, s apró jelekkel kérte Erzsókot, hogy hallgasson. A markotányos lány alig észrevehetően bólintott. Zábreczky Gulyás Gyula főhadnagy egyre rosszabbul lett, elhanyagolt sebe miatt kritikus lett az állapota. Aradra vitték, egy tábori kórházba. Ott tért magához. Múltak a hetek, s a lassan erőre kapó lábadozó hallotta, hogy Világosnál letettük a fegyvert. Többé nem látták mosolyogni. Amikor felgyógyult, visszatért Karcagra. Belépett az öreg ház ajtaján. Az édesanyja elejtette a tejesköcsögöt meglepetésében.- Jaj, lyányom! Átölelték egymást. Az anyja faggatta, hogy hol járt, mit csinált, de neki is csak annyit mondott, hogy az urát kereste. Nem említette senkinek sem, hogy honvédtiszt volt. Ősz volt megint. Esténként kiállt a ház elé, nézte az égen kurrogó darvakat. Dél felé vonultak. A ház előtt találta a tavasz is, látta, hogy megjöttek a darvak. Szomorúan sóhajtott egy nagyot, bement, de másnap ismét az eget kémlelte. Egész életében. Hamar elröppentek a számára kiszabott évtizedek. Töpörödött, ősz hajú öregasszony lett belőle. Senki nem tudta Karcagon, hogy a szabadságharc egyik hőse él közöttük. Bene Erzsók nem árulta el a titkát senkinek. Hanem amikor a háza előtt holtan találták Zábreczkyné Gulyás Júliát, akkor megszólalt, s elmondta az igazságot. De akkor már senki sem hitt neki. 18
