Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - A 75 ÉVES SÁNDOR IVÁN KÖSZÖNTÉSE - Fekete J. József: Az idő mint elmozduló térelem
amely nem tényekből és nem tapasztalatokból, nem múltból és jelenből állt." Ez a „mintha"-állapot határozza meg Ruben világát, ő mindent kettősségében tapasztal, egyszerre éli a múltat és a jövőt, egyszerre érzi magát telítettnek és üresnek, mindent tudónak és semmit se tudónak, egyszerre távolodik és közeledik, egy helyben van és halad, ami nem ellentmondás, hanem a létszemléletnek az a sajátos megnyilvánulása, amely képes az elveszített aranykori egységet és a dolgok harmóniáját megidézni, állítván, hogy ha létezik infra-lét, akkor van ultra-lét, a valaminek pedig nem a semmi az ellentéte, hanem a nem-valami. Sajátos értelmezése szerint „maga a szövegeket működtető folyamatos kiegészítés és átírás határozza meg az időt és a helyet, amiképpen sohasem a tengerek, a hegyek, a völgyek, a nappalok és az éjszakák határozzák meg a napnyugtát és a napkeltét, hanem a változások állandósága mutat rá az időre és a térre." Az ősök történetét és törvényeit, azok feljegyzésének ezernyi változatát gyűjtő Jehu- da Hanaszi számára bizonyos, hogy a leírás nem szólhat a múltról. Ellenben a tudás szólhat a múltról, de a jelenben élő azt mégsem ismerheti, csak azt jegyezheti fel, amit a jelenben érez, és ezzel a tettével kiiktatja az időt szabdaló hiátusokat. Ám az általa, majd Ruben és a tanítványok munkájával felhalmozott variációk variációjába ugyanúgy nem fér bele minden, miként a küldetéstudattól vezérelt Lévi által követett egyetlen (kinyilatkoztatás) is kiveti magából a különbözőt, végső soron tehát a sokféle is ugyanolyan üres, mint az egyféle. Itt egy pillanatra vissza kell kanyarodnunk az ókori zsidó időfilozófiához és a biblikus időfelfogáshoz. A zsidó gondolkodás az időt egy tartály képzetével írja le, amely megőrzi az élet eseményeit, éppen ezért ez az időképzet nem üres valóságként, hanem tartalommal teli fogalomként él a hagyományban. A Biblia az egyéni élet mellett a történelmet is valami hasonló időtartályként értelmezi, amelyben a múltban bekövetkezett és a jövőben bekövetkező események a jelenre is rávetülnek, és ezáltal megbonthatatlan egységet képeznek. Ez a felfogás az időhöz eseményt, az eseményhez időt rendel, miként az a Prédikátor könyvében (Kohelet; Ecclesiastes) olvasható: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalás- nak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelge- téstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek." A bibliai időfogalom - mai szemszögből nézve - hajlamos az időtartam torzítására: egy nap jelenthet valóban egy napot, de ugyanakkor jelenthet egy esztendőt vagy ezer évet is; a hét jelenthet hét egymást követő napot - amibe egy szombat biztosan beleesik -, de jelenthet hét évet, sőt hétszer hét évet is. A Biblia ugyancsak beszámol az idő viszonylagosságának olyan sajátosságairól, amit korunkban az elméleti fizika is bizonyít: Józsué kérésére a Nap megállt Gibeonban, Ezsaiás próféta könyörgésére pedig Akház király napóráján tíz fokot visszalépett az árnyék, vagyis az idő nemcsak hogy megállítható, hanem vissza is fordítható. A zsidó írásos tradíciónál jóval későbbi görög gondolkodásra, az arisztoteliánus hagyományokra hagyatkozó európai filozófia számára pedig a tér egy ugyanolyan hatalmas tartály, mint a zsidóknál az idő, s ez a tartály mindent magába foglal, elrendez és összetart. Ahogyan Poszler György fogalmazott A szefforiszi ösvény elemzésében: „az idő a tartalmas-értelmes mozgások közege", s ezek a mozgások az időben realizálódnak, ugyanakkor az idő ezekben a tartalmas-értelmes mozgásokban valósul meg. Sándor 55
