Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 3. szám - A 75 ÉVES SÁNDOR IVÁN KÖSZÖNTÉSE - Fekete J. József: Az idő mint elmozduló térelem

ból tapasztalhatjuk, a szerző idő- (és történelem)értelmezése rokonságot mutat ezzel a föltételezéssel. A ciklikusság Mohás Lívia által említett, a természeti szemléletből átemelt elvét para­dox módon a történelmi szemlélet hozta előtérbe, rávetítvén az egyszeri, a megismételhe­tetlen, a karakteres, a mindig változó események sorozatát a természeti szemléletre, amelyben világosan felismerhetőek az ismétlődések, a periódusok, a ritmikus sorozatok. De ez már a huszadik század regényíróinak érdeme. A modem világkép ugyanis a tör­ténelmi jellege folytán a létezést az ismételhetetlenségben, a világ mozgásban való tapasztal- hatóságában és a történések egyediségében érzékeli. Ezzel, a historikus értelmezéssel ellentét­ben a természeti értelmezés az általunk érzékelt jelenségeket az ismétlődésükben, vissza­térésükben tapasztalja. Az időnek történelemként, és az időnek természeti adottságként való megjelenítése összemosódott, mindattól fogva, hogy az ember a gondolatai tovább­adására gondolt, akár szóban, akár írásban. A két szemlélet egymásra kopírozódott. A tizennyolcadik századi idealista filozófia még elvonatkoztatva vizsgálta az idő ter­mészetét, és annak folyamatosságára esküdött. George Berkeley felfogásában az idő „az elmémben lévő ideák egymásra következésétől elvonatkoztatva egyenletesen folyik, s minden létezőt felölel"; David Hume szerint pedig „szokatlan pillanatokból tevődik ösz- sze". A huszadik század mindenhez hozzászóló gondolkodó-írója, Jorge Luis Borges ez­zel szemben tagadta, hogy létezne egy egyedüli idő, amelyben minden történés lánc­szerűen összekapcsolódik: „Tagadom, hogy - az esetek nagy részében - létezik egy­másutániság; tagadom azt is, hogy - az esetek nagy részében - létezik egyidejűség." Borges szerint az idő észbeli folyamat, amelyben minden pillanat autonóm: „A sebez- hetetlen múlton semmi sem változtathat, se bosszú, se megbocsátás, se börtön, még csak a feledés sem. Éppilyen hiábavalónak tartom a reményt és a félelmet, amelyek mindig eljövendő eseményekre utalnak; tehát olyan eseményekre, melyek nem velünk esnek majd meg, hiszen mi a parányi jelen vagyunk... Minden átélt pillanatunk önma­gában létezik, képzeletbeli összegük azonban nem létezik." Az einsteini elméletet fölül­író fizikus, Peter Lynds cáfolja Borges álláspontját, éppen abban látva az idő jellegzetes­ségének megértésére törekvő megközelítések kudarcát, hogy az egyes emberek időpil­lanatokban gondolkodnak, és ezt kivetítik a világra is. A fiatal kutató elméletét arra ala­pozza, hogy az idő nem osztható föl egymást követő képkockákra, miként azt Zénón- nak az Akhilleuszról és a teknősbékáról szóló paradoxona feltételezi, szerinte ugyanis „egy test mozgásában nincsenek precízen elkülöníthető pillanatok. És mivel a helyzete folyamatosan változik, azt soha nem is lehet meghatározni." Ez a megállapítás alapjai­ban rengeti meg azt a definíciót, hogy az idő fogalma az egy vagy több létező tárgy vi­szonyának az eredménye. Bizony, innét nehéz továbbindulni. Túl sokat beszélünk az időről, anélkül, hogy az idő fogalmának tartalmáról közmegegyezés született volna. Továbbra is érvényes John Locke meglátása, hogy „a tartam, az idő és az örökkévalóság természetében valami nagy homá­lyosság rejlik", ami mögött éppen a fogalom tisztázatlansága által gerjesztett beszéd áll. Az elvont kategóriák és metafizikai problémák közül azonban éppen az idő áll legköze­lebb az emberhez, ugyanis képzetünkben azért mülik az idő, mert a tudatunk azt össze­kapcsolta a születés, az elmúlás és a halál tényével, pillanatával és folyamatával. Jorge Luis Borges erre vonatkozó megállapítása cáfolhatatlan: „Egyfolytában születünk és hal- doklunk. Ezért az idő problémája jobban érint bennünket, mint a többi metafizikai kér­dés. Mert a többi absztrakt. Az idő problémája a mi problémánk. Ki vagyok én? Kicsoda bármelyikünk is." Talán ez a kérdés vezérelte Sándor Iván regényében Jehuda Hanaszit, hogy halálos ágyán így utasítsa fiát, Rubent: „Menj végig ifjúságod útjain..." A parancs teljesítése a fi­52

Next

/
Oldalképek
Tartalom