Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Bende József: „Valami idegen”
a modern, valamint a „langue" univerzális érvényességét megkérdőjelező posztmodem nyelvelméletek jó néhány vonatkozásával is.) Az anyanyelvről történő lemondás, a radikális nyelvváltás alapvető változást jelent az író személyiségét és művét tekintve egyaránt. Minden nyelv egy sajátos világlátást és gondolkodásmódot hordoz, egy a nyelvre épülő kultúra sajátos utalásrendszerét. így író számára nyelvet váltani világlátást, sőt tulajdonképpen identitásváltást is jelent, szakítást régi énjével, egyben régi kultúrájával is, ami írói munkásságában szükségszerűen alapvető esztétikai változásokkal jár együtt. Egy idegen nyelv adoptálása távolságteremtést jelent önmagunkkal, saját énünkkel szemben: „Aki megtagadja anyanyelvét- írja Cioran -, identitást vált, még csalódásait is lecseréli. Heroikus módon áruló, szakít emlékeivel, s bizonyos mértékben még önmagával is."16 A nyelvváltás valóságos „második születés", megszabadulás régi énünktől, egyben régi hibáinktól is, ezáltal gyakran morális jelentéssel ruházódik fel. De távolságteremtést, szimbolikus értelemben vett szakítást is jelent az író régi kultúrájával szemben, egyúttal otthonteremtést, meg- gyökeresedést egy új kultúrában. Néhány író esetében ez a döntés egyenértékű származásának megtagadásával: a renegát szakítva anyanyelvével mintegy erőszakot követ el eredetén. Például a román apától és francia anyától született Ionesco apja ellen irányuló ellenszenve a román nyelv és kultúra megtagadásában jutott kifejezésre, s ez francia nyelvű életművét is alapvetően meghatározta: „Amit csak tettem, valamiféleképpen ellene tettem. Gúnyiratokat publikáltam a haza ellen (a haza szó elviselhetetlen volt számomra, mert az apa hazáját jelentette); az én szülőföldem Franciaország volt."17 Vagy említhetnénk Cioran példáját, akinél az anyanyelvről történő lemondás egyben balkáni származása ellen is irányult (ugyanakkor az ő esetében nyilvánvalóan sokkal általánosabb jelentést is hordozott: magának a születésnek a megtagadását, egyféle katartikus fel- szabadulást). A magyar anyanyelvű nyelvváltók között nem találunk olyan írót, aki ilyen radikálisan megtagadta volna származását. A nyelv az író „anyaga", de nem egyszerűen munkaeszköze. A nyelvváltás szükségszerűen egy az adoptált nyelven alapuló, általa meghatározott, az adoptált nyelvben megfogalmazódó sajátos világlátásra épülő új, más esztétika kialakulását vonja maga után. Cioran például saját életművét esztétikai - pontosabban az ő értelmezésében: „generikus"- szempontból két teljesen elkülönülő periódusra osztotta fel, ahol a nyelvváltás jelentené a választóvonalat. Szerinte románul írt műveit a líraiság túláradása, képek és metaforák túlburjánzása jellemzi, míg franciául született írásait a próza absztraktabb szigorúsága. A két korszak közötti különbséget a román és a francia nyelv közötti különbséggel magyarázta: a francia nyelv szigorúsága mintegy ellenszer volt számára a „balkáni líraiság" bőbeszédűsége ellen. így értelmezése szerint nála a nyelvváltás egyben műfaji változást is jelentett volna: líráról prózára történő áttérést. (Egy másik példa Beckett lehetne, akinél a franciára történő áttérés néhány kritikusa szerint nagyban elősegítette az angol nyelvű elbeszéléseiben még csak csíráiban jelen lévő drámai műfajra történő áttérést.) Valójában a nyelvváltás Cioran esetében sem műfaji változást jelentett: francia nyelvű műveit a francia nyelv és irodalmi hagyomány (elsősorban a francia moralisták) alapozta meg: útja, szakítása anyanyelvével egyféle barokkos szertelenségtől, a „létezés borzalmának" kissé hisztérikus nyelvi dramatizálásától egy lényegre korlátozódó, már-már klasszicista szigorral operáló stílushoz vezetett. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a nyelvváltó írókkal szemben sokat hangoztatott vád, miszerint a nyelvváltásnak mintegy egyenes következménye lenne a sikerirodalom, a ponyvairodalom felé történő elcsúszás, az említett magyar anyanyelvű szerzőket tekintve semmiképpen sem igaz (elegendő Lorand Gáspár költészetére vagy Ágota Kristóf prózájára gondolni). Ugyanakkor a nyelvváltás nyomán bekövetkező 72
