Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Lackfi János: Helyben utazva, sokszorozódva
ság. íme a gyermeki tudás és tudatlanság végletei. És íme a fénykép, mely szinte anyagtalan anyagán keresztül ezt érzékeltetni képes. Szentélyt közelít Szép Ernő is. A gyerekszobában, ahová belép, rebbenékeny nyugalom honol: „A csipkefüggöny félve összerezzen, / Mert én átléptem ezt a küszöböt, / A Házi Áldás megütődve néz rám / Az elhalt zongora fölött. / Az asztalon az album és a képek, / Érzem, borzadnak, hogy ide belépek. " A betolakodó által feldúlt mozdulatlanságból úgy tűnik: klauzúrát sért, aki itt áthalad. Önmagában azonban mindez még nem lenne megrázó, inkább csak álnaiv szemszögből felnagyított, gyerekszemmel láttatott átlagszituáció. A verszárlat azonban sokértelműségében zavarba ejtő: „rád néznek meredten / Szemeim a halovány gyászkeretben"* 13. Nem tudható, vajon a narrátor szeme nézi-e a gyászkeretbe foglalt kislányt (ez a legvalószínűbb verzió), avagy a fénykép üvegén visszatükröződő narrátori szempár szemléli saját magát, netán hirtelen, mágikus személyváltozás folytán a narrátor maga költözött be a fényképkeretbe kislánynak, és most saját tekintetét veszi szemügyre onnan. A fénykép mint tükör, mint lehetséges lét, így sokszorozza meg önmagát, a rejtelmek terepe így válik belakhatóvá. Minden fénykép ablak egy másik világra, s talán még ajtó is egy másfajta megtestesülés felé. 3. „Mély tükör titokzatos taván" A tükör mint motívum az első Nyugat-nemzedék lírájában A századvégi-századelős identitáskeresés evidens tárgyi rekvizítuma a tükör. Férfi talán még ennyit nem nézett tükörbe, mint a kor költői (legalábbis ha a versek tanúságának hihetünk). A tükör vonzerejének titkát leginkább talán két különböző Somlyó Zoltán-versből vett idézettel érzékeltethetnénk. „Pillám bezárul: nézem az arcom. / Nem kell tükör se, csak befelé"14. Vagyis a tükör az önvizsgálat helye, a külsőben tükröződő belső világok felkutatásának terepe. A vanból a nincset, a láthatóból a láthatatlant, a megmutatkozóból a rejtettet próbálja találgatni, aki a foncsorozott üveglap fölé hajol. A fenti részlet narrátora ugyan épp eltolja magától az önismeret eszközét, a kor költői azonban, ha önmagukba, az én-ek belsejébe kívánnak behatolni, gyakran folyamodnak a tükör segítségéhez. A tükör ugyanis nemcsak az énünkre való rátalálást, de a személyiségvesztést, a személyiség szét- forgácsolódását is feltárja. Csalóka vízfelszín, amelybe igen könynyű belefulladni. Egy másik vers még tovább vezeti, még inkább meghosszabbítja a tükör szerepét: „A tükröm lapján át a napsugár / tüzes szúrással fut a végtelenbe".15 Vagyis a tükör üzeneteket küld, üzeneteket hoz, az áloméhoz vagy a fényképekéhez fogható, külön világ tartozik hozzá. A tükrön túliba átlépni másik, nem ismert dimenziót jelent, ahogy a felületéről visszaverődő napsugár útja is máshol (ki tudja, hol) folytatódik. A két funkció, az én megtalálása vagy elbizonytalanítása, valamint a „túlvilágokkal", más világokkal való kapcsolatteremtés lehetősége persze nem mindig különül el hermetikusan. Mert hiszen ama másik (valódi?)'én, akivel a tükör terében találkozom, nyilvánvalóan a káprázattá mélyülő tükörvilág lakója. Vagyis a tükör-én sokat elárul ugyan rólam, de máshová tartozik, ahogy a tükör-világ is a világról beszél, egészen más koordinátarendszerben értelmezve azt. Különös: a tükör elvileg másol, ám itt ezzel szemben egészen más fényben láttatja a valót. A művészet, amely Shakespeare unásig ismert és értelmezett szavával mintegy „tükröt tart a természetnek", egészen magától értetődően kelti a tükör képzetét. Miklós Jutka egy verse, melyben művészideáljairól, -barátairól beszél, egészen határozottan kijelöli ezt Leányszoba = SZÉP Ernő, Összegyűjtött versek, Unikomis, Bp., 1995, 27. 14 Meddő Shiráz = SOMLYÓ Zoltán, Jajgató Felicián, Szépirodalmi, Budapest, 1982, 27. 13 Forró nyári délután = SOMLYÓ Zoltán, Jajgató Felicián, Szépirodalmi, Budapest, 1982, 25. 59
