Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Márkus Béla: Remekművek világa
szülőföldről, a Szilágyságból, a Partiumból hozott nyelv, Kölcsey és Arany és Ady magyar nyelve, ugyanakkor a magyarságát meg egyáltalán a „hovatartozás-ügyek"-et annyira természetesnek tartani, hogy külön rájuk se figyelni. Annyira sem, amennyire talán kellene - tette hozzá, kiegészítésre szorulónak tartva azt a korábbi megjegyzését, hogy a regény több mint ötszáz oldalán mindössze egyszer írja le a szót: „magyar". Ekkor is eléggé semleges szerepben, összefüggésben: „dombvidéki magyarok, hegyen túli románok". A kiegészítés indoka pedig: akár akarja, akár nem, a környezetében, amikor nem- kívánatosnak mondják a jelenlétét és a kultúráját, gondoskodnak róla, hogy ne feledkezzék el a magyarságáról, a magyar voltáról. Egy másik - a Heti Magyarországban közölt, ugyancsak 1994-ből való - beszélgetés szerint maga a Kő hull apadó kútba is a feledés ellen íródott. Zilahnak, Ady iskola-, neki szülővárosának állít itt emléket: annak a hajdani tíz-tizenkét ezres lélekszámú településnek, amelyet a felismerhetetlenségig szétromboltak, majd jellegtelenül túlépítettek, mint minden erdélyi kisvárost, és „senki sem emelte fel a szavát értük, pedig a városrombolás előbb volt, mint a »falurombolás«" - mondta. Ugyanitt kettős meglepetéssel is szolgált: egyrészt ennél a művénél magához közelebb állónak tartotta a sokáig kiadásra váró, és csak a legrettenetesebb szocialista diktátor, Ceau§escu bukása után megjelenő Agancsbozótot, másrészt a regényei sorában másodikként tüntette fel ezt, valószínűleg nem szándékosan feledkezvén meg a legelsőről, a még 1969-ben közzétett Üllő, dobszó, harang címűről. Ami az 1990-es kiadású, az irodalomtörténészek által hol utópiának, hol pedig antiutópiának nevezett, egy égi magasságban berendezett barlang imaginárius terében játszódó regényt illeti, ennek az élményanyagát, szintén furcsa módon, a szerző inkább tartja a sajátjának, mint a másikét. Szerinte maga a „szerzett élet" az, ami itt a természetimádatra, a művészetre és a munkára mint élményeinek három alappillérére támaszkodva kibontakozik, megjelenik. Az Agancsbozót egyik kiváló kritikusa értelmezésében az égtájunkon mintegy fél évszázada hatalmat gyakorló diktatúrákról és az ezek uralma alatt élni kényszerülő értelmiségiek szellemierkölcsi elnyomorodásáról szól, az írói önértelmezés szerint pedig kísérlet. Próbáljuk meg - mondja erről - kivinni az embereket a világból „egy fantázia teremtette lombik- környezetbe, majd fosszuk meg őket identitásuktól, helyezzük nyomás alá őket, és lássuk, hogy mi is lesz belőlük". „Az én kísérletem alapján - folytatódik a beszélgetés -, a nyomás alatt az embereknek elkezd új identitásuk születni. Azonos sorsú ellenségek egymáshoz préselődnek, együtt állnak szemben bizonyos, itt megfoghatatlan, külső ügyekkel." A regényben a Velünk Rendelkező Szándék annak az ismeretlen hatalomnak a neve, amellyel a négy mítoszi elnevezésű főalak szembeszegül - a valóságban egyszerűen szólva a hatalom, bonyolultabb kifejezéssel a szocialista államhatalom vagy pártdiktatúra lehetne annak a neve, amivel a szerző szemben állt. Módszerében - egy másik kritikus látja így - a regény őspéldájához tér vissza, Defoe Robinson Crusoe-jához: a páratlanul valószerűtlen történetnek páratlanul valószerű tárgyi hitele révén a „képzelt, kitalált és soha meg nem történhető eseménysort a terjengős pontossággal igaznak, azaz históriainak álcázó módszerhez". De kisebbségi példa is említhető volna: Tolnai Ottó régebbi regénye, a hatvanas évek végéről, a Rovarház, ahol a rovarok leírásának epikai eleme ugyanúgy uralkodik a sztori, a történet fölött, ahogy itt a munkafolyamatoké, mintegy a hiábavalóan és üresen telő idő képzetét keltve. Mindenesetre nem egy helyről hangzik el az Agancsbozóttal kapcsolatban sem a minősítés: a kortársi magyar regényírás remekműve ez, a maga társtalan - „áramlatot", „vonulatot", „nemzedéket" és más címkéket megtűrni képtelen - mivoltában is. A legújabb műnek, a XXL század talán első maradandó értékű magyar regényének, a 2001-es megjelenésű Hollóidőnek viszont hamar sikerült társat találni a történelmi regények között, habár az e műfajjal kísérletezők közül néha-néha mintha szándékosan is, és 43
