Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
Kroiszosz, aki akarta a háborút, akit elvakított a hódítási vágy, így értelmezte a jóslatot: ha megtámadod Perzsiát, meg is döntőd. Hiszen Perzsia - s ebben nem tévedett - valóban nagy birodalom volt. Háborút indított hát, de elvesztette, s ezzel - a jóslatnak megfelelően - pusztulást hozott saját hatalmas birodalmára, ő maga pedig fogságba került. A perzsák megragadták, s Kürosz elé hurcolták. A perzsa király nagy máglyát rakatott, s megparancsolta a láncokba vert Kroiszosznak, hogy lépjen fel rá, tizennégy lüd fiúval együtt. Vagy azért, hogy feláldozza a zsákmány zsengéjét valamelyik istennek, vagy azért, hogy fogadalmát teljesítse, vagy mert hallott Kroiszosz vallásosságáról, és szeretett volna meggyőződni róla, vajon akad-e olyan isteni lény, aki megszabadítja a lüd királyt a máglyahaláltól.... Kroiszosznak pedig, miközben ott állt a máglyán, kétségbeesett helyzetében eszébe jutottak Szolónnak isteni sugallatra mondott szavai: „Nincs boldog ember az élők között!" S amint ott állt, felsóhajtott, és a nagy csendben háromszor kiáltotta Szolón nevét. Ekkor Kürosz, aki hallotta ezt, megparancsolta a tolmácsoknak, kérdezzék meg Kroiszosztól, kit szólít, és mit jelent, amit mond. Kroiszosz válaszolt, ám közben a máglya a legtávolabbi széleken már lángra kapott. Kürosz irgalomból is, a megtorlástól való félelmében is, megváltoztatja döntését, és parancsot ad, hogy azonnal oltsák el a tüzet, Kroiszoszt pedig a társaival együtt vegyék le a máglyáról. A tüzet azonban minden próbálkozás ellenére sem sikerült eloltani. Ezután, amikor Kroiszosz látta, hogy az emberek hasztalan oltják a tüzet, nem képesek elfojtani, Apollónhoz kiáltott segítségért, hogy ha valaha kedves ajándékot adott neki, segítsen rajta, s mentse ki e veszedelemből. így könyörgött sírva az istenhez, amikor a derűs időben, szélcsendben egyszerre felhőszakadás támadt, és a hatalmas zápor eloltotta a tüzet... amikor végre levették a máglyáról, Kürosz ezt kérdezte tőle: „Ki beszélt rá téged, Kroiszosz, hogy országomra támadj, s barátom helyett ellenségem legyél?" Kroiszosz így válaszolt: „Ó, király, amit tettem, az rád szerencsét, rám pedig szerencsétlenséget hozott. S mindennek oka a hellének istene, aki engem béke helyett háborúra biztatott. Hiszen nincs olyan ostoba, aki a háborút választaná a béke helyett. Mert az egyikben a fiúk temetik el atyáikat, a másikban az atyák a fiaikat. Úgy hiszem, az istenek akarata volt ez." Ekkor Kürosz leoldotta bilincseit, maga mellé ültette, nagy tisztelettel bánt vele, s ő és egész környezete csodálattal nézett Kroiszoszra. Kroiszosz gondolataiba merülve hallgatott. A korszak két legnagyobb ázsiai uralkodója - a legyőzött Kroiszosz és a győztes Kürosz - ott ül tehát egymás mellett, bámulják annak a máglyának az üszkös maradványait, amelyen az előbb még egyikük el akarta égetni a másikat. El tudjuk képzelni, hogy Kroiszosz, akire egy órával korábban még borzalmas kínhalál várt, milyen sokkos állapotban van, s amikor Kürosz azt mondja neki, hogy kívánjon tőle bármit, az istenekre kezd panaszkodni: „Ó, uram, igen nagy örömömre volna, ha megengednéd, hogy elküldjem Delphoiba, a hellének istenéhez, 27
