Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Darvasi László: Virágzabálók
Akit a löszfalra szögeztek, és aki úgy kiáltozott, mintha a szájából kelt volna életre a kérészek hada. Hol látta, apuskám?! Fogalmam sincsen, rázta fejét a férfi zavartan, nem emlékszem. De tudom, hogy itt járt, egészen közel hozzád. És úgy akar téged, mint még senki más, és nekem fogalmam sincsen, hogy te mit akarhatnál őtőle. Róla beszéltél annak a vadállatnak, ugye? Klára hirtelen megnyugodott. Nem, mondta váratlanul az apjának, s elengedte közben a kezét. Vagy igen, nevetett egyszeriben rá a véres emberre, és el is feledte örökre azt a hajót, azt a sosem volt, és mindig megmaradó másik álmot, amely csak arra kellett, hogy megtudja, az is elveszíthető, ami nem volt a miénk soha. A lány belekarolt az apjába, s elindultak ők is. Pelsőczy most hagyta magát. Engedte, hogy a lánya vezesse, hogy elvigye, és Klára elvitte az első fogadóig, hol aztán kancsó bort kért neki. Barcs vámtiszt fáradtan nézett utánuk. Mert persze az a hajó, az elszállt, elégett, fáklyamód tovatűnő hajó sem volt egyéb, mint egy roncs kis uszály. Évek óta korhadt és rozsdállt a parton, évek óta állt a mólóhoz kötve, ette a víz, rontotta a szél, marta az eső és a hó, mígnem egy napon meglátta Pelsőczy, és ez a furcsa, sokat fantáziáló és kétes hírű ember nem akármilyen fondorlattal megvette, valóban kifizette, aztán néven nevezte, s néha a lányával, a kis Klárával felmásztak rá, és akkor az apa csak mondta, csak mesélt hadonászva, mintha valóban utaztak, mintha valóban egy másik világban lettek volna. Azon a napon, 1848 januárján, vízkereszt tájékán, frissen hullt hó vastag paplanja borította a várost. Az éjszakában a Hold ezüstös sarlóként világított a házak fölött, mintha az ég fekete szövetébe akasztották volna. Ezen a napon, mely különben nem volt különösebb vagy szokatlanabb, mint a többi, hiszen csak egy múlékony nap volt, olyan, akár a tegnapi, vagy mint amilyen lesz a holnapi, nos, ezen a napon Klára mégis három férfival szerelmeskedett. Pallagi Adám volt a harmadik férfi, bár nem tudta ő ezt. S ha tudja, a dolog talán akkor sem számít. Éjszaka volt már, amikor Adám árnyéka átsuhant Szép Imre házának küszöbén. A fiú nem ismerte a bútorok és az ajtók helyét, nem ismerte a szobák elhelyezkedését, nyomban belebotolhatott volna egy virágcserépbe, a padlóra állított karcsú vázába, mégsem volt bizonytalan. Adám tisztában volt azzal, hogy szinte mindent megtehet az idegen házakban és lakásokban, sokszor kipróbált már ilyesmit. A fiú gond nélkül bemehetett bárhová. Ha úgy akarta, betérhetett egy lakodalmi sokadalom muzsikás nyüzsgésébe, leülhetett a rogyásig rakott, hosz- szú asztal végébe, szedhetett a főtt karajból, a ropogósra sült disznócombból, a gombás szószból vagy a pudingból, és tölthetett a savanykás sillerből vagy a pálinkás bütykösből, nem kérdezték, kicsoda ő, ki hívta, ugyan kinek a vendége. Betérhetett olyan házakba is, ahol éppen nem időzött otthon senki. Kedvére elhe10
