Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
hogy életben maradjon, engedelmesen végrehajthatta a parancsokat. Külsőleg talán alázatos, ám belül független, szuverén, megközelíthetetlen ember volt. Újra Pekingben voltunk, a szállodánkban. Visszatértem a könyveimhez. AIX. században élt nagy költő, Han Jü történetét tanulmányoztam. A konfuciánus Han Jü egyszer csak harcot indít a buddhizmus mint Kínától idegen, hindu ideológia ellen. Kritikus hangvételű esszéket, lángoló pamfleteket ír. A nagy költő soviniszta tevékenysége annyira felháborította a buddhizmus-követő Hsien császárt, hogy előbb halálra ítélte Han Jüt, majd, engedve az udvaroncok könyörgésének, a halálos ítéletet száműzetésre változtatta, így került a költő a krokodilokkal teli Kvangdzsung tartományba. Mielőtt megtudhattam volna, mi történt később, a Csungkuo szerkesztőségéből valaki elkísérte hozzám a kereskedelmi külképviselet egyik munkatársát, aki levelet hozott Varsóból, a kollégáimtól. A Sztandar Mlodychnál dolgozó társaim arról értesítettek, hogy mivel szerkesztőségünk tagjai tiltakoztak egyik laptársunk, a Po prostu bezárása ellen, a Központi Bizottság az egész vezetést menesztette, s az újságot most három kinevezett komisszár irányítja. Tiltakozásul az újságírók egy része felmondott, mások még haboznak, kivárnak. A levélben kollégáim az iránt érdeklődnek, hogy nekem mi a szándékom. A kereskedelmi külképviselet munkatársa elment, én pedig, nem sokat töprengve, közöltem Li kollégával, hogy utasítást kaptam, miszerint sürgősen menjek haza, ezért csomagolnom kell. Li kollégának arcizma sem rezdült. Kis ideig néztünk egymásra, aztán lementünk az ebédlőbe, ahol már várt ránk a vacsora. Kínából, csakúgy, mint Indiából, a veszteség érzetével, sőt némi fájdalommal utaztam el, volt azonban ebben egy kevés tudatos menekülés is. Menekülnöm kellett, mert az új, addig ismeretlen világ, amellyel találkoztam, egyre jobban vonzott, már-már egészen elnyelt, mániákusan eluralkodott rajtam, lassan függőségbe taszított. Már kezdetben elragadott a lelkesedés, a forró vágy, hogy megismerjem azt a világot, elmerüljek, feloldódjam benne, azonosuljak vele. Mintha ott születtem, nevelkedtem volna. Azonnal tanulni akartam a nyelvet, sok-sok témába vágó könyvet akartam elolvasni, szerettem volna megismerni a számomra ismeretlen világ minden zegét-zugát. Valamiféle betegség, veszedelmes gyöngeség volt ez, mert ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy egy egész élet is kevés lenne ahhoz, hogy ezeknek a hatalmas, gazdag, sokszínű, bonyolult civilizációknak akár csak egyetlen részletét, egyetlen kis szeletkéjét is megismerhessem. Megszámlálhatatlanul sok szobából, folyosóból, balkonból és manzárdból álló épülettel van ugyanis dolgom, s ezek olyan meandereket, labirintusokat képeznek, hogy ha belépünk valamelyikbe, többé nincs visszaút, nincs menekvés. Hinduistának, sinológusnak, arabistának vagy hebraistának lenni olyan magas szintű és teljes embert kívánó foglalkozás, amelyben másra már nem marad sem hely, sem idő. Engem viszont az is érdekelt, mi van ezeknek a világoknak a határain túl - izgattak az új emberek, új utak, új egek. A határ átlépésének, a határ mögötti világ megfigyelésének vágya továbbra is bennem élt. 167
